Back to top

Munkatársképző Tanfolyam 2018-ban is!

Az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége (IKE) 2018-ban ismét útjára indítja Munkatársképző Tanfolyamát (MKT). Ha 15-19 éves vagy, érdeklődsz a gyülekezeti munka és önkéntesség iránt, és szeretnél egy olyan csoportba tartozni, ahol nyugodtan felteheted kérdéseidet, beszélhetsz hitről, Istenről, problémákról és megoldásokról, és rengeteget tanulhatsz magadról, a többiekről és az ifjúsági munkáról, akkor jelentkezz munkatársképzőnkre. 

A képzés célja: a fiatalokat az önismeret által közelebb vinni Istenhez, elhívásukhoz, feladatukhoz. Olyan környezetet szeretnénk teremteni, amelyben a résztvevők nyugodtan elcsendesedhetnek, beszélhetnek Istenről, kételyeikről, feltehetik a kérdéseiket, és egymás hite által épülhetnek. Ezáltal szeretnénk őket rávezetni a gyülekezeti munka, a szolgálat fontosságára, és biztatni, ösztönözni őket az aktív szerepvállalásra. Olyan 15-19 éves fiatalok jelentkezését várjuk tehát, akik nyitottak, kíváncsiak, keresik a maguk útját. 

Felépítés és időkeret: A képzés három hétvégi szemináriumból (csütörtök-vasárnap), és egy őszi kiértékelő hétvégéből áll. A jelentkezők számára az összes hétvégén való részvétel kötelező. 

Időpontok és helyszínek: A szemináriumokra a következő hétvégéken kerül sor: március 8-11, április 5-8, május 31-június 3, valamint szeptember 13-16. A pontos helyszíneket a szemináriumok előtt közöljük a résztvevőkkel. A helyszínváltoztatás jogát fenntartjuk. 

Témák: A szemináriumok egy-egy főtéma köré vannak felépítve. Az első szeminárium témája az önismeret, a másodiké a kapcsolatok és kommunikáció, a harmadiké pedig a csoportszerepek és az ifjúsági munka a gyakorlatban. A negyedik szeminárium kiértékelő jellegű lesz, valamint az oklevelek átadására is ekkor kerül sor. 

Hogyan zajlik? Ismerkedés, önismereti gyakorlatok, egyéni és csoportos feladatok, előadások, fórumok, helyzetgyakorlatok, műhelymunka, éneklés, Igehallgatás, imaközösség és sok-sok játék. Mindez felszabadult, közvetlen hangulatban, fiataloknak, fiatalokkal. 

A jelentkezéshez szükséges: - lelkészi ajánlás - az alábbi linken található jelentkezési lap kitöltése: goo.gl/y6BrBt  

Jelentkezési határidő és fontos tudnivalók: A jelentkezés határideje 2018. február 18. Csak a hiánytalanul és határidőre beérkezett jelentkezéseket tudjuk elfogadni. Minden jelentkezőnek visszajelzünk, ezért kérjük az elérhetőségeket pontosan feltüntetni. A jelentkezési lapok kitöltése után kiértékelésre kerül sor, amelynek eredményét legkésőbb február 26-án közöljük. A szervezők minden jelentkezést elbírálnak, a visszautasítás jogát fenntartják. A képzésre 25 főt áll módunkban fogadni. A tanfolyam kereteinek és jellegének megőrzése érdekében olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik elkötelezettek, és vállalni tudják azt, hogy a teljes tanfolyamon részt vegyenek. 

Részvételi díj: 300 RON. A részvételi díjat az első szeminárium alkalmával kell kifizetni. Visszalépés esetén csak az összeg egyharmadát áll módunkban visszaadni. 

A képzéssel kapcsolatban bővebb információt a következő elérhetőségeken lehet kapni: Erdélyi IKE, 400370 Calea Moţilor nr. 84 Cluj- Napoca, tel.: 0264/598.050 vagy 0744670769, e-mail: ike@ike.ro