ŐSBEMUTATÓ
Az élet forgó színpadán a jó meg a rossz is megtalál.
MINTHA ÉLNÉL, EMBER
Nem lehet pihenni. Mi vagyunk a mozgás maga.” (League of Legends c. videojáték)
VIHARSZIGET
Viharban még mélyebb gyökeret vernek a tölgyek.” (George Herbert)
ÉLETFÉLELEM
Az élet és a halál kettős fogalom, az egyik nem létezik a másik nélkül.
VÉGET ÉRT A MUNKATÁRSKÉPZŐ TANFOLYAM 2018-AS KIADÁSA
Szeptember 14-én ismét összegyűlt az idei csapat, ezúttal Parajdon, az Urbán Andor Református Konferenciaközpontban.
MEGTERVEZETTEN
Hogy megismerjük az életet, ami ránk vár, fel kell áldoznunk az életet, amit terveztünk.
ELŐTÖRTÉNET
„Az ember élete befejeződhet még a halála előtt.” (Patrick Ness)
MKT – III. SZEMINÁRIUM
Ez a hétvége más volt. Más, mint a többi. Sokat gondolkodtam, hogy vajon csak én éreztem másnak, vagy tényleg az volt. Mikor hazajöttem…
MEGKÜZDÉS
Az életet magáért érdemes élni. Ha nem azt az életet éled, amit szeretnél, harcolj, hogy elérhesd.
BELETETTEM
„Mindnyájan azt kapjátok vissza az élettől, amilyen energiákat beletesztek.” (Csernus Imre)
ÉLETTÖRTÉNET
A világ nem egyszerűen olyan, amilyen. Olyan, amilyennek felfogjuk, nem? S azzal, hogy valamit felfogunk, valamit…
HÁTULNÉZET
Talán az a szép hosszú élet titka, ha az ember nem néz hátra annyit.
ÉLETTÖRÉSEK
Az élet célja elsősorban az, hogy elérjünk valamit, kiálljunk valami mellett; hogy nyomot hagyjunk magunk után a világban.
TÁRSASJÁTÉK
Nem számít, milyen óvatosak vagyunk, egyszerűen nem úszhatjuk meg az életünket sérülések nélkül. De nagy szerencsénkre…
CSOPORTBÓL CSAPAT
Igencsak élménydúsra sikeredett a 2018-as MKT második szemináriuma, amelyre Szászrégenben, a DIO házban került sor, április 5-8. között.
MENETSZÉL
Ha nincs, aki szól, ki mondja meg, hogy miért nem a jó útra szólt a jegy, hova bújjunk el, ha túl ijesztő a világ…
ÉRETTSÉGI
Nem számít, hány éves az ember, az számít, hogy mit élt át. Vannak százévesek, akik nem éltek át semmit.
TEKINTETEDBEN
Az életet csak hátratekintve lehet megérteni, de élni előre nézve kell.
AZ ELSŐ MÉRFÖLDKŐ – #MKT2018
Március 8-án az ország különböző pontjairól indultak el fiatalok Árkosra, a Munkatársképző Tanfolyam első szemináriumának helyszínére.
BOLDOGSÁGSZIPPANTÁS
emmi sem értéktelen. Minden, ami él, egyetlen nagy egész része. A lélegzetvétel a boldogság beszippantása.
A JÓ ÉS A ROSSZ PILLANAT
Az életet pillanatok alkotják, jók és rosszak, de mindegyikért érdemes élni.