„Nem számít, hány éves az ember, az számít, hogy mit élt át. Vannak százévesek, akik nem éltek át semmit.” (Kazuo Ishiguro)

Az egyik legnagyobb lecke, amit az életemben tanultam, hogy tényleg nem az számít, hány éves vagyok. Minden gyermeket arra nevelnek, és ez gyerekkorunkban természetes is, hogy az idősebbek mindig mindent jobban tudnak, és mindig igazuk van. Aztán eltöltjük az életünket ebben a gyerekkorunkban elsajátított hiedelemben. És dühösen vagy elkeseredve látjuk, hogy ezek a „felnőttek” semmit sem értenek. Az emberi társadalom úgy működik, hogy lényegében sosem nőnénk fel, ha nem lépnénk ki ebből a naiv hitből. Találkoztam életem folyamán bölcs fiatalokkal és a legkevésbé sem bölcs idősekkel. Érett gyerekekkel, és éretlen felnőttekkel. A valódi érettség ugyanis abból származik, amit átéltünk. És nem pusztán az átélésből, hanem abból, ahogyan tanultunk mindabból, amit átéltünk. A bölcsesség az élet tapasztalati ismerete, ami gyakorlatiassá tesz. Az általam ismert legbölcsebb idős emberek figyelemmel, tisztelettel és empátiával viszonyultak hozzám akkor is, amikor én saját magamhoz nem. A türelmetlenség az éretlenség jele. És aki a fiatalokkal türelmetlen, az az ember hiába öreg, érzelmileg éretlen. Minél érettebb vagyok ugyanis, annál jobban tisztában vagyok saját éretlenségeimmel, és ez nem zavar másokban sem. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen út van mögöttem, és bárki bárhol tart a saját útjában, amit már én megtettem, képes vagyok becsatlakozni hozzá. Nem veszítem el a saját szempontjaimat, de tudok kapcsolódni. Ez az érettség. Aki jól megtalálja a hangot minden korosztállyal, az az ember a legérettebb.

Ne félj érettnek lenni. Lehet olyan, hogy látszólag te vagy a legfiatalabb, de közben mégis te vagy a legérettebb. Ne félj érni, érlelődni. Mosolyogva, mint a gyümölcs a fán.

Kép: Farczádi Ali