2017 februárjában a papbácsink besétált a pénteki esti IKE-re és széles mosollyal közölte velünk, hogy indul a jelentkezés az MKT-ra. A sok információ hallatán, hihetetlen sok kérdés fogalmazódott meg bennem: ki szervezi ezt, kinek szól, mikor lesz, miért lenne jó nekem ez? Minden kérdésemre választ kaptam a képzés végére. És nem csak választ, annál sokkal többet – barátokat, közösséget, Istennel való kapcsolatot.

Ma már szervezőként vagyok jelen a három szemináriumon, így teljesen másképp, de ugyanolyan odaadással élem meg ezeket az alkalmakat. Ma már nem az ismerkedős beszélgetések miatt nem alszom éjjelente, hanem az aggodalom és másnapra készülés miatt. Ma már nem a büntetés miatt nem kések a programokról, hanem hogy példát mutassak pontosságommal. Ma nem csak aktív hallgatással és maximális figyelemmel veszek részt a képzésekben, hanem több foglalkozást is szívesen megtartok.

Ezekben az újfajta tapasztalataimban mégis találok számtalan hasonlóságot a múlttal. A szeretet, érdeklődés, kíváncsiság, széntírás-éhség, a találkozások vágya, az elfogadó közösség keresése ugyanolyan erőteljesen megjelennek most is a fiatalokban és szervezőkben, mint évekkel ezelőtt.

Szervezőtársaimmal folyamatosan dolgoztunk az évközi gyűléseken a program összeállítása során azon, hogy a tudás és tapasztalat mellett Isten- és közösségi élményben éljük meg hitünket. A hétvégi témakörök, mint ön-, és csoportismeret, kapcsolatok, kommunikáció, csoportszerepek és gyakorlati ifjúsági munka mellett idő volt a játékokra, kiscsoportos beszélgetésekre, dicsőítésekre, kérdések feltevésére is.

Szervezőként sok belefektetett imát, türelmet, energiát, időt, egyeztetést, kreativitást, bátorságot, figyelmet igényel évente a Munkatársképző Tanfolyam. Ha valaki megkérdezte volna a harmadik szeminárium vasárnapján, hogy „Na Paula, hogyan tovább?” nagyon kimerülten és türelmetlenül csak azt válaszoltam volna, hogy „Most mindenki megy haza.” Egy hónap távlatában, miután elolvastam a résztvevők által írt hálaleveleket, kipihentem magam, visszanéztem a sok képet, tudatosítottam magamban a sok Istenért vetett hálakönnyeinket és lezártam a 2024-es MKT évfolyamot, másképp válaszolnék, nagyjából így: „Alig várom, hogy tevékenykedni lássam az idei résztvevőket, feladatokat osszak meg és velük együtt dolgozzunk Isten országán!”.

Mélységes köszönettel fordulok a szervezőtársaimhoz, akik lazasággal és új szemszögekkel töltötték be az én strukturális és szigorú hozzáállásom, valamint a résztvevők fele, akik átmerték adni magukat az MKT hangulatnak és közösen élték meg velünk Isten hétköznapi és nem hétköznapi áldó szeretetét.