100 éves az IKE

okt 7, 2020 | Aktuális, Beszámolók

100 éves az IKE

Három pilléren egy olyan százéves ifjúsági szervezetről, amely nem tud elöregedni, hiszen folyamatosan fiatalok éltetik

1921. február 28-án a kolozsvári Református Teológiai Fakultás (mai Protestáns Teológiai Intézet) épületében megalakul az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület. Misszióval foglalkozó teológus hallgatók hosszú előkészítés után elindítják az Erdélyi IKE-t, amelyet az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa is elfogad, és ifjúságmissziós tevékenységét hivatalosan is elismeri. Ettől a naptól kezdve minden már a Romániához csatolt Erdély történelméhez tartozik. Mit tehetünk mi, akik a jubileumi századik évben jelen vagyunk, és alakítjuk az IKE szövetséget, éltetjük a tevékenységek és programok által, egyszóval részesei vagyunk? Mindenképp hálásak vagyunk, hogy Isten kegyelméből az IKE megélte a századik évfordulót. Kihívás számunkra, hogy méltó legyen az ünnepség, bár egy ifjúsági szervezetet mindig az aktuális tagjai alkotják, így a szervezet olyan,  mint annak tagjai és vezetői, mint az a 2500 fiatal, aki a 15 egyházmegyében és 200 gyülekezetben elszórva tevékenykedik. Egy mondatban: az IKE mi vagyunk, akik alkotjuk.

A századik születésnapra való felkészülést soha nem lehet elég korán elkezdeni, így a szervezés már jó ideje tart. A jubileumot ugyanúgy folyamatként látjuk, mint az alakulást, amely nem csupán egy pontszerű esemény volt, amikor az aláírások időpontjában kimondták a létrejöttét. Ezért a századik születésnapot is egy folyamatos, legalább egy teljes évre kiterjedő alkalomnak képzeltük el, amelynek természetesen lesznek kiemelkedő, különleges pontjai, eseményei. Az IKE 100. évét három pilléren ünnepeljük.

Az ünneplés programok szintjén az IKE Közgyűlésén indult az egyházmegyei képviselők, az egyetemi missziók vezetői és az IKE elnökségének jelenlétében. A jubileumi design és logó egy éven keresztül emlékeztet majd mindenkit, hogy száz éve alakult a szervezetünk. Az őszi-téli időszakban készülünk a Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál huszadik alkalmára, amelyen az új IKE énekeskönyvet is bemutatjuk. 2021. február 27-én Kolozsváron IKE100 Gálát szervezünk, ahol az összes olyan gyülekezetből várunk legalább egy fiatalt, ahol IKE csoport működik. 2021 tavaszán vezetőképzőt szervezünk a megyei elnökségeknek, majd mindenhol tisztújításokat tartunk. Az IKE100 évet terveink szerint az 5. Válts irányt! IKE Fesztivál zárja, augusztusban, ahol egy nagy közösségben lehetünk ismét.

A második pillér a beruházásoké, hiszen a családnak hajlékra is szüksége van. Az IKE 100. évfordulójára eléri, hogy a kolozsvári székhelye egy frissen felújított ifjúsági központban működjön, így a kolozsvári Farkas utcában található Herepei házban fogunk továbbra tevékenykedni. Ezáltal a központi IKE iroda Kolozsvár belvárosában lesz elérhető minden fiatal számára. Az Algyógyi Ifjúsági Központ felújítása is a beruházásokhoz tartozik, ahol továbbra is nyári táborokat, ifjúsági eseményeket szervezünk. Az 5. Válts irányt! IKE Fesztivál pedig új otthonra talál Zeteváralján. Az új helyszínen további rendezvények és fesztiválok lesznek megtartva a jövőben.

A harmadik pillért pedig a kiadványok alkotják, amely egy saját 2021-es határidőnaplóval kezdődik a fiatalok igényei alapján, majd egy, a századik évben kiadott bemutatófüzet folytatja a sort ifjúsági szövetségünkről, majd az új IKE énekeskönyv következik, amely mobilalkalmazáson is elérhető lesz.

A századik évforduló egy kilátástalan és nehézségekkel teli világban talált ránk, bár az IKE alakulása idején élők és tevékenykedők sem voltak jobb helyzetben, és mégis mertek és hittek benne, hittek az IKE-ben, és annak tagjaiban, létrehozva azt. Nekünk is ezt kell tenni, bízni, és előre tekinteni, Isten segedelmével.

Kolozsvár, 2020. október                                                                   

Szerző: Tussay Szilárd