A második MKT hétvége kicsit más volt, mint az első alkalom. Már az érkezés pillanatában érezni lehetett a különbséget: nem bizonytalanul, kicsit feszengve léptünk be az ajtón, hanem mosolyogva, egymást keresve, mintha hazaérkeztünk volna. Egy hónap telt el azóta, hogy utoljára együtt voltunk, és ez a találkozás tele volt várakozással. Jó volt újra látni, megölelni egymást, és még jobb volt leülni, beszélgetni, megosztani mindazt, ami az elmúlt időben történt velünk. Ezek a beszélgetések nemcsak közelebb hoztak egymáshoz, hanem eszünkbe juttatták a múlt szeminárium vicces emlékeit és poénjait.

A programok is különleges hangulatot adtak a hétvégének. Ellátogattunk az IKE székhelyére, ahol az előadások eszünkbe juttatták, hogy itt nem csak egymásért vagyunk, hanem Isten szolgálatát tanulni. Persze ebédre a pizza nem maradhatott el. A „csettingetős” imádság pedig annyira a szívünkhöz nőtt, hogy legszívesebben már az étkezés elején is azokat mondtuk volna, nemcsak a végén. Hiszen mindannyian nagyon szeretjük dallamosan, zenével dicsőíteni Istent.

Az esti filmes program is emlékezetes marad. Összetolt kanapékon, csipsszel a kezünkben néztük végig együtt a Lelkiismeretek című filmet, és közben mindannyian átérezhettük az üzenetét. Ráébresztett minket arra, mennyire fontosak a mindennapi apró örömök, azok a pillanatok, amelyek mellett sokszor észrevétlenül elsétálunk. Talán ez is segített még jobban értékelni ezt a közösen töltött pár napot.

Másnap nemcsak az asszertív kommunikáció alapjait sajátítottuk el, hanem betekintést kaptunk a vitakultúrába is. Hasznos és elgondolkodtató volt, de a nap fénypontja kétségtelenül az esti meglepetés, az „angyali érintések” volt. Ez az élmény mélyen megérintett minket: együtt élhettük át egymás és Isten hatalmas, feltétel nélküli szeretetét. Sokunkban ekkor tudatosult igazán, milyen nagy áldás, hogy itt lehetünk, és hogy pont most, ebben az évben jöttünk el, hiszen Isten tudta, hogy nekünk egymást kellett megismernünk. Bár az ország különböző részeiből érkeztünk, mégis összekötnek minket a hasonló tapasztalatok, akadályok, kérdések és az a közös vágy, hogy megéljük a hitünket.

A hétvége végére egyértelművé vált, hogy  már nem csupán egy csoport vagyunk, és nem is csak egy csapat. Valami sokkal többé váltunk. Egy valódi közösséggé, ahol figyelünk egymásra, támogatjuk egymást, tanulunk, és együtt növekszünk hitben és szeretetben.