Az újonnan megválasztott IKE elnökség egy összerázó hétvégét tartott 2018. április 27–29 között Jobbágyfalván a Tündér Ilona Vendégházban. Ezen az alkalmon jelen volt a régi elnökség néhány tagja is. Az együttlétet áhitattal kezdtük, melyet Paizs József lelkész tartott. A lelki feltöltődés után megkezdtük a gyűlést, amelyen megbeszéltük az elnökségi tagok tennivalóit, feladatait. Az estét ismerkedéssel töltöttük, majd másnap délelőtt befejeztük a gyűlést: új célokat és terveket tűztünk ki magunk elé. Szombaton részt vettünk Szentgericén az egyházmegyei sport-napon, majd délután Segesváron Rákász Gergely orgonakoncerten. Visszatérve a Tündér Ilona Vendégházba, folytattuk az ismerkedést.
O. Prázsmári Krisztina, Küküllői IKE pénztáros
A Küküllői Református Egyházmegye Ifjúsági Sport-napjára 2018. április 28-án került sor, Szentgericén. Ezen az együttléten 50 fiatal vett részt, az áhitatot Paizs József lelkipásztor tartotta, és a szentháromsági fiatalok zenéltek. A résztvevők asztaliteniszben, tollaslabdában, mini-maratonon, minifociban, akadálypályán és sakkban mérhették össze erejüket. Az elfáradt fiatalok a szeretetvendégség alkalmával töltődhettek fel újra. A nap végén a győztesek díjakban, a résztvevők pedig ajándékban részesültek, és rengeteg új, szép és jó élménnyel indultak haza.
Varga Anna, Küküllői IKE elnök