Számos kaland úgy veszi kezdetét, hogy egy telefonhívás során igent mondunk egy izgalmasnak ígérkező kirándulásra. Így csöppentem bele én is egy olyan társaságba, ahol a nevetés és zene kulcsfontosságú volt ismerkedésünk pár órájában. Egy kisbusznyi ember 10 óra leforgása alatt könnyűszerrel rátalál a közös hangra, így az utazás nem jelentett gondot számunkra, és egy-két kitérő után Bécsben töltöttük az első éjszakát.

5 fiú és 3 lány. El tudom képzelni, mi járhat a fejedben ezt olvasva, hiszen az esetek 80%-ban ez két véglethez vezet. Vagy teljes katasztrófa, vagy egy humorkavalkád kellős közepe. Szerencsésnek modhatom magam, mivel a mi kis csapatunk az utóbbi kategóriába sorolható, ennek köszönhetően olyan élményekkel gazdagodtam, amelyeket nehéz lenne elfelejteni.

A bécsi pihenő után egyre fokozódott kíváncsiságom, hiszen csak annyit tudtam, hogy Franciország egy kis falujában, a semmi közepén, egy tó mellett, összesen 4 különböző ország fiataljaival „összezárva” leszek egy teljes hétig. Jó hangulatban, egy kis vihar közepén, éjfél után megérkeztünk a tábor helyszínére. A sötétben apró szemek csillogására lettünk figyelmesek, és lassan azok tulajdonosai is megjelentek. A szervezők meleg fogadtatása mellett természetesen egy kis ismerkedésre is időt kellett szakítani a fáradtság ellenére, de alvásra is maradt néhány óránk.

Talán a hét első két napja volt a legizgalmasabb számomra Salmban. Az érzés, amikor még alig ismersz valakit, és kíváncsi vagy, mit rejteget a belső a külső mögött. Amikor mosoly mosolyt követ, és nem ítélkezel senki fölött, hiszen az egész épp csak elkezdődött. Annak érdekében, hogy ne csak a saját csoportunk társaságában legyünk, 6 csapatot alkottunk, melyben 5 ország fiataljai tömörültek. Kezdetben a kommunikáció ugyan döcögött, mivel nem mindenki beszélte ugyanazt a nyelvet, kis idő múlva mégis megkaptuk a közös hangot. Innen kezdve mindent együtt csináltunk. Főztünk, takarítottunk, listát és napi beszámolókat írtunk, vásároltunk, majd esténként a tábortűz mellett barátokká váltunk.

Mivel a hét fő témája a migráció volt, naponta tanultunk egymástól új dolgokat ezen témakörön belül. Mit is jelentenek számunkra a menekültek? Hogyan éljük meg jelenlétüket országunkban? Van különbség közöttük? Annak érdekében, hogy megértsük, valójában kinek mit jelent ez a szó, országonként bemutattuk hazánk jelenlegi helyzetét. Koszovó, Ukrajna, Románia, Németország és Franciaország – különböző perspektíva és elvárások, megannyi magyarázatra, válaszra szoruló kérdés. Ellentétek körvonalazódtak ki a foglalkozásokon, de jó volt hallani és látni mindazt, ami a komfortzónánkon kívül történik.

Emellett hangsúlyt fektettünk egymás kultúrájának, nyelvének megismerésére is, melyre remek módot biztosítottak a nyelvi animációs játékok és „energizer”-ek. Egyre több dolog ragadt ránk akarva-akaratlanul, és a hét közepén arra lettem figyelmes, hogy néhány szóból következtetni tudok az éppen mellettem hadaró franciák párbeszédének témájára.

A sűrű programnak és a folyamatos társaságban eltöltött időnek köszönhetően azon kaptuk magunkat, hogy úton vagyunk Strasbourgba, ahol az elkövetkező két napot töltöttük. Civilizáció. Ezt a szót suttogtuk egymás fülébe, amint a város utcáit fedeztük fel. Itt már mindannyian szabadon kószálhattunk, a kötött programokat magunk mögött hagytuk, elmerülve az épületek sokaságában, és egy utolsó közös vacsorára is sort kerítettünk.

A hazafele vezető út sem merül feledésbe. Egy kis kitérő Heidelbergben és Prágában csak gazdagabbá tette utunkat, és a kezdődő barátságokat. Mi tagadás, megszerettük egymást, és jól esett még pár napot együtt bóklászni. Hogy jövőre is ott leszünk? Meglehet. Viszont ami a legbiztosabb, hogy semmi sem volt hiába.