Május 5-én sikeresen megszerveztük a Dési Egyházmegyei Sportnapot. Az eseményt gondos előkészületek előzték meg. Minden lépést előre megterveztünk, majd meghívókat küldtünk minden egyházközségbe.
A fiatalok érdeklődését sikerült felkeltenünk, hiszen már kora délelőtt regisztrálni vágyó ifjak sorait láthattuk Fügében. Miután a jelentkezők sora véget ért, áhitattal kezdtük eseményünket. Isten áldását kértük az előttünk álló vetélkedőkre. Az áhitatot a csapatokra való felosztás követte. Ki-ki a kedvenc sportágában jeleskedhetett. A fiúk által kedvelt sport, a foci volt a nap fénypontja. A mérkőzések között egyesek teniszeztek, pingpongoztak, tollasoztak. Természetesen ezeknek is tétje volt. A lányok eközben úsztak, illetve a fent említett sportágakban vetélkedtek, de ugyanakkor a focizó csapatoknak is szurkoltak. A fáradt versenyzők energiát meríthettek a nekik szánt hot dogból, mely a fiatalok által kedvelt ínyencségnek bizonyult. A 4. Válts irányt! IKE Fesztivál szervezőcsapata is meglátogatott bennünket. Meglepetést is hoztak nekünk, ugyanis egy kocka kirakásával az ifjak egyike ingyenes ajándékkupont nyerhetett a Fesztiválra.
A vetélkedők tovább folytatódtak, még a fejünk fölött tornyosuló viharfelhők sem rémisztették meg az első helyezésért harcoló játékosokat. A döntő mérkőzést a díjazás követte, amikor a győzteseket arany-, ezüst- és bronzérmékkel jutalmaztuk. Az eseményt egy csoportkép készítésével zártuk.
Örömmel töltött el az, hogy 135 fiatal részt vett az idei év sportnapján. Nem csupán a versengés napja volt ez, hanem az együttlété, ahol az együttműködés, a csapatmunka és a barátság megelőzték az első helyért való harcot.