ÉLETTÁRSASÁG

jan 22, 2019 | Blog

ÉLETTÁRSASÁG

„Ha élni akarsz, hagyj mást is élni.” (Baltasar Gracián)

Nem hagynak élni, mondjuk, és közben nem hagyunk élni másokat. Mit jelent élni hagyni? Hogy megadom azt a szabadságot másoknak, amit szeretnék megkapni másoktól. Ez nem jelenti, hogy csupán én nem hagyok másokat élni, miközben úgy érzem, mások teszik ezt velem. Meghúzhatod a határaidat. Ezt ne tedd velem. De úgy működik az élet-megélés, hogy ahogyan fokozatosan engedem és szabadítom fel a többieket arra, hogy éljenek, a saját életüket éljék, én magam is egyre jobban a saját életemet élem. Amikor azzal vagyok elfoglalva, hogy mások miért nem hagynak engem élni, akkor nem a saját életemet élem, hanem mások életével foglalkozom. Engedd élni őt, és engedd élni magadat. Ez azt jelenti, hogy nem akarom irányítani, megváltoztatni, vagy a befolyásom alatt tartani más emberek életét. Jelen vagyok, elérhető vagyok, de nem korlátozlak, engedlek a magad tempójában élni, fejlődni, változni. Ha nem akarsz változni, elfogadom. Furcsa módon, amikor mások élete helyett a saját életünkkel, változásunkkal, fejlődésünkkel foglalkozunk, így lehetünk igazán hatással is másokra. De nem úgy, hogy az ő életük van a figyelmünk középpontjában, hanem példaként. Talán egyszer csak észreveszed, hogy az úton, amin egyedül indultál el, mások is követnek. Miközben elkezdted élni az életed, vezető is lett belőled. Olyan vezető, aki előre megy a változásban.

Engedd élni az embereket, hogy te magad is élhess. Engedd el a kezüket. Ne kapaszkodj, ne ragaszkodj, csak engedd, hogy megvalósuljanak az életek. Szabadulás.

design: Farczádi Ali

Szerző: Szikszai Szabolcs