„Sírkövek felirata lehetne: »Elfáradt.« Talán nem az életbe fáradt bele, csak abba, hogy kapaszkodjon belé.” (Mark Lawrence)

Kapaszkodunk, és a kapaszkodás tényleg iszonyúan fárasztó. Amikor kapaszkodunk, azért tesszük, mert úgy érezzük, elveszíthetjük, amibe kapaszkodunk. Nem annak örülünk, hogy van, hanem attól félünk, hogy nem lesz. És mi lesz ha nem lesz? Mi lennék nélküle? Az életünkbe is így kapaszkodunk. A valamikor volt, vagy az épp-most-van életünkbe. De az élet folyamat. Amikor kapaszkodom az életem egy részébe, vagy szakaszába, akkor nem haladok az életem folyamatával, hanem csimpaszkodom egy partról kiálló ágba. A folyamatba belefeküdni nem sodródást jelent, sokkal inkább azt, hogy haladok együtt az áramlattal. Nem generálom a hullámokat, hanem elfogadom őket úgy, ahogyan érkeznek. Amikor érkeznek, meglovagolom őket, amikor nem érkeznek, pihenek. Hullámokat generálni nem csak felesleges és meddő tevékenység, de ráadásul iszonyúan kimerítő is. Engedd, hogy hullámozzon az életed. A hullámok jönnek. Pihenj, ha szélcsend van. Engedd, hogy az életed a maga medrében és a maga tempójában folyjon. Így merülünk ki, így fáradunk el. Hogy az életünket csinálni akarjuk. És az életünket csinálni azt jelenti, hogy nem látom, hogy az élet van, csak meg kell élnem, hanem azt hiszem, ha nem csinálom, nem is lenne életem. Az életcsinálás kimerítő. Belefáradunk, mert az élet csinálhatatlan. Kudarc lesz a vége. Végül dühös leszel, és fel akarod adni. Amikor feladod, belefáradtál, ráfekszel a víz felszínére, és felfedezed, hogy jé, visz magával az áramlat. És közben még pihentető is. Az élet folyamatának a részévé lenni, ez az életművészet. Ebből születnek meg az alkotások, az eredmények és a siker.

Ne csináld, engedd, hogy létrejöjjön. Engedd szabadon az életed. Engedd megvalósulni. Engedd el, amibe kapaszkodsz, és élvezd, hogy a víz felszínén maradsz, pedig semmit sem teszel érte. Ez a szabadság.

design: Farczádi Ali