Elstartolt a Fit7

máj 2, 2022 | Aktuális, Beszámolók

Elstartolt a Fit7

2021 nyarán, az IKE elnökségben megfogant egy új projektnek a terve: mi lenne, ha a
KOEN Vakációs Bibliahét mintájára összehoznánk egy hasonló programot, amely a kátés, ifis
korosztályt célozná meg. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy a Vakációs Bibliahét rendkívül
széles népszerűségnek örvend, nagyon sok gyülekezet bekapcsolódik, viszont a 12-18 éves
korosztály elérése nehézkesen működik. Egy ifjúsági bibliahét körvonalazódott lelki szemeim
előtt. Az ötletet megvitattuk az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági előadóinak őszi
tanácskozásán, majd az IKE elnöksége felkarolta a projektet. 2022 januárjában létrehoztuk
az első kiadvány munkacsoportját (lelkészek és vallástanárok, KOEN képviselők, illetve a
Királyhágómelléki Református Egyházkerület képviselője). 12 lelkes, főként ifjúsággal
foglalkozó lelkész és pedagógus (8 lelkész és 4 vallástanár) találkozott Parajdon.
Mindenekelőtt megfogalmaztuk a célt, célokat: olyan érthető, átlátható és dinamikus tábori
anyag összeállítása, amely a fiatalok nyelvén teszi kívánatossá a keresztyén értékeket,
identitást, közösséget, egyházat. Elsődleges cél, hogy a fiatalokat segítsük Isten és önmaguk
megismerésére, mások elfogadására. Fontos, hogy a készülő kézikönyv értelmes, tartalmas,
értékközvetítő és szórakoztató anyagot tartalmazzon, mely ifjúsági tábor keretében könnyen
használható legyen. A kiadvány célja, hogy segítse a tábor vagy ifjúsági napok szervezőit egy
kész, tartalmas, teológiai és módszertani szempontból is átgondolt segédanyaggal.
Eldöntöttük, hogy 2023-tól kezdődően minden évben elkészítenénk, és tavasz folyamán
elérhetővé tennénk az egyházmegyék, gyülekezetek számára. A terv szerint az első
esztendőben az IKE, mint az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége, a
következőben a Királyhágómelléki Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége által megbízott
munkacsoport készítené elő a témát, a vezetők kézikönyvét, illetve a digitális
segédanyagokat.
A másfél napos tanácskozáson megálmodtuk a készülő kézikönyv strukturális
felépítését, leosztottuk a feladatköröket. Terveink szerint a kiadvány öt napra készített
részletes, teljes napot átfogó tervet fog tartalmazni (játékötletek, javasolt énekek, áhitat-
vázlatok, napi téma feldolgozása, elmélyítés, szabadidős tevékenység, esti programötletek
stb.). A szerkesztői csapat lelkesedése a találkozó végére beérett. Csak úgy záporoztak a
kreatívnál kreatívabb ötletek a téma, illetve a teljes projekt elnevezésére. Végül a Fit7 (Fiatal
Tanítványok Hete) mellett döntöttünk, és lelki szemeink előtt már láttuk a megvalósulást.
Hálaimával zártuk az alkalmat, mert tudjuk, hogy Isten rákövetkező kegyelme nélkül minden
igyekezetünk hiábavaló. Nagyszerű volt megtapasztalni az együtt gondolkodás és közös
munka örömét.

Szerző: Ruszka Sándor