Az elmúlt két év sok mindent átalakított, és sok mindenre megtanított. Egy biztos, újra és újra bebizonyosodott, hogy az ember képes újratervezni a mindennapokat, és így újraszervezni a körülötte levő világot. Így éltem meg én is a járványt, amely idő alatt folyamatosan nem miérteket kerestem, hogy miért pont most, miért pont így, hanem a hogyanokra törekedtem. Hogyan tudom a lehető legjobbat kihozni a kapott időből, és hogyan tudom megtalálni a legjobb lehetőségeket. Mai napig hiszem, hogy mindennek oka van. Istentől jött, nekünk pedig el kell tudni fogadni, és meg kell tanulni élni vele. Egy világjárvány, amely megnehezítette a közösségek működését, ezáltal gyakorlatilag új helyeket, felületeket alakított ki. Társasági személynek tartom magam, ezért számomra is a 20 négyzetméteres lakásban újra fel kellett fedezni a lehetőségeket. Rengeteg online találkozó, esemény, sok olvasás és tanulás. No, de egy mozgásban élő embernek, aki átlagban egy évből 150 napot utazik vagy valahol rendezvényeken van, a mozgás, sportolás sem maradhat ki. A sportban is a közösséget szerettem, soha nem tudtam elképzelni, hogyan lehet szeretni az egyéni sportot. Most megtanultam szaladni. Természetesen gyerekként megtanulunk rohanni… aztán fiatalként sok energiával ez még inkább igaz, de egészségesen szaladni, az már más. Erre is megtanított a világjárvány, hogy megszeressem a szaladást a rohanás mellett. Nem készülök maratonra, és különböző rekordokat sem szeretnék megdönteni. Csak szaladok, mert jól érzem magam, kiengedem a gőzt, és közben feltöltődök rengeteg energiával. Megtervezem a következő gyűlést, és végiggondolom a következő időszakot is. Néha elemzések futnak a fejemben. De ilyenkor ezeket leállítom, és örvendek mindennek, ami körülvesz. És csak szaladok. Eleinte furán gondoltam az IKErunra, hiszen egyrészt sok szervezet biztatta az embereket korábban is a szaladásra. Akkor nem győztek meg. Ez viszont belső kezdeményezés; tudatos vezetőként menni kell. És van benne valami. Megszerettem. Vállaltam egy távot, és sikerült háromszor annyit megtenni. Ez jó érzés. És folytatni fogom. Talán ez a legnagyobb sikerélmény, hogy sikerült meggyőznöm magam, hogy elkezdjem, kitartó vagyok, és bárhova utaztam, utazok, mindig lesz hely a csomagban a futócipőnek és a pólónak.  Bebizonyosodott, hogy ez jó, hogy ettől jól vagyok, és ugyanakkor, bár másként, de így is az IKErun közösség tagja lettem.