„Az élet velejéig kell hatolni, nem feltétlenül azt jelenti, hogy fejjel rohanunk a falnak.” (N. H. Kleinbaum)

Egy darabig lehet csinálni, hogy fejjel rohanunk a falnak. Aztán már fáj, és abbahagyjuk. Majd elkezdünk azon gondolni, hogy átugorjuk a falat. Nem sikerül ez sem. Majd próbálunk ajtókat keresni rajta, amin kisétálhatunk, de nem találunk. Ekkor kezdünk el azon gondolkodni, hogy tulajdonképpen hogyan is kerültem ide, vagy hogyan kerültek ide ezek a falak. Falaink, amelyek körbevesznek, bennünk vannak, és a társadalomban, vagy a világban érzékeljük őket. Sok külső fal is van, előítéletek, tabuk, de minden tabut és minden előítéletet saját magamban tudok csak lebontani. Mitől védenek falaim? Mi a falaim alapja? Miért kerültek oda, és én hogyan kerültem e falak közé? Ezt jelenti, leásni a mélyre. Mélyre hatolni a lelkemben. Az emberek többsége egész életében külső falak ellen harcol, vagy meg sem próbálja ezeket a falakat lebontani. De az élet a falakon túl van, és amikor szeretnénk falainkon túlra jutni, élet-halál harcot vívunk. Minden fal leomlása egy új részletét tárja fel számomra a világnak. Amit eddig nem láttam, mert nem láttam ki a falak mögül. Megvilágosodnak dolgok. De a falak leomlása fájdalmas folyamat. Meglátok sok olyan összefüggést is, amelyeknek látványától szintén a falak óvtak. Lehetséges, hogy sebeket és fájdalmas emlékeket találok a falaimon túl. És mielőtt enyém lenne a világ, ami feltárult a falak leomlásával, el kell gyászolnom ezeket a sebeket és emlékeket, és meggyógyulnom. A falak lebontása félelmeink leomlását is jelenti. Leépíteni a félelmeinket. Tisztában lenni a valósággal. Hol vannak a falaid? Észrevetted már őket?

A falaid nem engedik, hogy közel kerülj másokhoz. Védenek még azoktól is, akikben bízhatnál. Minden nap egy tégla. Ne rohanj fejjel a falnak, értsd meg, mitől védett, és bontsd le, tégláról téglára.

Design: Farczádi Ali