„Jézus szeret minden kicsi gyereket…” 

A harmadik szeminárium nőtt leginkább a szívemhez, az előadások igazán tanulságosak voltak. Minden nap reggeli áhitattal indult: ezek rendhagyó módon sokatmondóak voltak, és megmutatták, hogy egy ember nem feltétlenül jó vagy rossz, és nem ítélhetjük meg őt csak azért, mert előttünk már mások megbélyegezték. A (társas)játékokkal kapcsolatos előadást tudtam hasznosítani leginkább az itthoni IKE-csoportunkban, ugyanakkor érdekes élmény volt belekóstolni a rendezvényszervezésbe, tervezgetésbe, és mint kiderült, ez a feladat nem mindig fenékig tejföl…

Aztán egyszer csak azon veszed észre magad, hogy elindul benned valami. Egy késztetés, hogy jobb ember legyél, hogy segíts másokon, hogy ne csak akkor tedd össze a két kezed, ha valamire szükséged van, hanem esetleg azért is, hogy adj valamit a másiknak. Jelen esetben úrvacsorát – miután 177 lépcsőfokot másztál a segesvári vár udvaráig – egy gyertya körül énekelve. És rájössz, hogy nem szükséges templom és Istentisztelet az Istennel való találkozáshoz: olyan emberekkel is átélheted ezt, akik szeretettel fordulnak egymáshoz. Azok az emberek, akik ez alatt a három fergeteges szeminárium alatt a barátaiddá váltak. És hogy mi a közös ezekben a pillanatokban? Mi. A csapat. MKT-sok.