IFJÚSÁGI ANGOL NYELVTÁBOR ALGYÓGYON

aug 13, 2019 | Aktuális, Beszámolók

IFJÚSÁGI ANGOL NYELVTÁBOR ALGYÓGYON

Karácsonyt ünnepelni nyáron? Mi ezt tettük az ifjúsági angol nyelvtáborban, amely augusztus 4. és 10. között zajlott az Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központban.

A résztvevők izgatottan érkeztek meg, néhányan régi barátaikat láthatták újra. A szobák elfoglalása és a vacsora után kezdődhettek az összerázó játékok. Persze, angol nyelven.

A következő naptól kezdődően zsúfolt programhoz kellett tartani magunkat. Reggeli után egy kis csendesség következett, amikor is a fiatalok elvonulhattak, egy könyvjelző segítségével a bibliát tanulmányozhatták, üzenetén elmélkedhettek, imádkozhattak, amiben a vezetők is a segítségükre voltak. Utána énekléssel, Isten dicsőítésével hangolódtunk az áhitatra. Itt jön be a karácsony. A hét folyamán ugyanis a karácsony valódi jelentéséről hallhattunk. Az előadások angol nyelven folytak, párhuzamosan magyar fordítással. Ezt követően kiscsoportos beszélgetésekre került sor vitatható témákban, melyeket próbáltunk keresztyén szemszögből is megvizsgálni. Rövid szünet után jöhetett az angol óra, különböző korosztályoknak különböző foglalkozásokkal. A kialakult kisebb csoportokban a tanítás a fiatalok igényeihez igazodott, a szövegértés és beszéd mellett a játék sem maradhatott el. Délben ebéd, a délutánt pedig kézimunkával és sporttal folytattuk, amit aztán egy újabb angolóra követett. Rögtön vacsora, majd bizonyságtétel. Ennek során a vezetők olyan eseményekről beszéltek, amikor úgy érezték, Isten velük volt. Az esti program mindig szórakoztató volt: kvíz, kihívások, valamint a tehetségkutatóra is sor került. Néhány estén a résztvevők a vezetőket interjúvolták meg, a nézők elől pedig a ropi sem hiányozhatott.

A hét folyamán többek között úszni is voltunk. A közeli strand megtelt nevetéssel, visongással. A fiatalok kedvence főként a csúszda meg a vízipóló volt. Fáradtan értünk vissza a táborhelyre, a vacsoránkat is a csend jellemezte.

Egy másik különleges alkalom az utolsó este volt. Szép ruhába öltözve, a feldíszített ebédlőben ünnepi vacsorával emlékeztünk a karácsonyra. Ekkorra már mindannyian a szívünkben hordoztuk a valódi jelentőségét: Jézus eljött értünk, hogy Megváltónk legyen. Ez az igazi örömüzenet, melyről a karácsonyi sürgés-forgásban meg is feledkezhetünk. Ha már ünnep, akkor tánc, utolsó este révén pedig tábortűz, melyet közös éneklés kísért, pillecukorsütés mellett.

Utolsó nap. A búcsú napja. Többnyire pakolással telt el. Sokan még egy-egy utolsó képet készítettek barátaikkal, de már jöttek a szülők. Sok-sok ölelés, elköszönés. És a „Még találkozunk!” ígéret. Akár jövőre, ugyanitt, ugyanebben a táborban.

Külön köszönet az észak-írországi csapatnak a fáradozásért, a türelmükért, a fiatalokért tett munkájukért!

Szerző: Veres Noémi