Szombaton, a sport nevében Nagygalambfalván és Kisgalambfalván 11 egyházközség mintegy 100 fiatalja találkozott. A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye által szervezett III.Egyházmegyei Ifjúsági Sporttalálkozó Kántor Csaba esperes rövid áhítatával kezdődött, amelyeben kiemelte a kegyelem gondolatát és annak a református hitben való fontosságát, főleg a reformáció 500. évfordulójára való tekintettel.
Az immár hagyományossá vált sporttalálkozón a fiatalok a következő sportágakban mérhették össze tudásukat és ügyességüket: gyorsszaladás, foci, kosárra dobás, asztalitenisz, tollas. A legnagyobb népszerűségnek a foci örvendett, összesen 9 csapat nevezett be, a győztes csapat pedig Nagygalambfalva lett, Mátisfalva a második helyezett, illetve Kisgalambfalva nyerte a harmadik díjat.
Az esemény főszervezője, Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye ifjúsági előadója az eseménydús napot azzal a gondolattal zárta, hogy a sportnapnak, helyezésektől függetlenül mindenki győztese. Ennek fényében minden résztvevő egy-egy érmét kapott. Az ünnepélyes díjkiosztást és záró gondolatokat követően Rátoni Botond kisgalambfalvi lelkipásztor egy imádsággal fejezte be az alkalmat, melyben Istennek adtak hálát a sérülésmentes napért és a tartalmas együttlétért.
Eredmények: Kosárra dobás – I.hely Nagy Adél, II.hely Nagy Tímea-Magdolna, III.hely Mărmureanu Biró Krisztina.
Tollas-páros: I.hely Dénes Csenge/Szakács Boglárka, II.hely Pável Orsolya/Márton Vivien, III.hely Vaszi Bernadett/Benkő Tamara.
Gyorsszaladás fiúk: I.hely Bigyi Alpár, II.hely Joó Zsolt, III.hely Nagy Zalán.
Gyorsszaladás lányok: I.hely Kecseti Hajnal, II.hely Nagy Zsuzsánna, III.hely Mărmureanu Biró Krisztina.
Asztalitenisz lányok: I.hely Nagy Zsuzsánna, II.hely Nagy Adél, III.hely Pável Orsolya.
Asztalitenis fiúk: I.hely Szabó Tamás, II.hely Bigyi Alpár, III.hely Pálfi Tamás.
Asztalitenisz lelkipásztorok: I.hely Geréb László, II.hely Moldovan Radu, III.hely Nagy István.