„Milyen rég nem találkoztunk!” – hangzott el legalább tizenötször az ajkaimról ez a mondat. Az ünnep, a viszontlátás öröme, az ölelések, a „köszi, hogy vagy”, az emlékezés – ezt jelenti számomra az IKE Önkéntes Gála.

Évről évre, az IKE születésnapját ünnepelve találkozunk rég nem látott barátokkal. Visszatekintünk azokra az alkalmakra, amikor együtt szolgáltunk, nevettünk, vagy éppen könnyeinkig meghatódtunk. Idén sem volt ez másképp, sőt! Február 28-án két különleges évfordulót is ünnepelhettünk: az IKE 105., valamint a FIKE 100. születésnapját. A napsütötte Sétatéren, Kolozsvár egyik legjellegzetesebb épületéhez, a Kaszinóhoz érkeztek sorra az ismerős arcok.

Az eseményt Apetroae Lucas-Matteo, az IKE ügyvezető igazgatója nyitotta meg. Beszédében visszatekintett az elmúlt év rendezvényeire, és hangsúlyozta, hogy az önkéntesek szolgálata az IKE és a FIKE munkájának esszenciális része.

Az Erdélyi Református Egyházkerület részéről Nt. Jakab István generális direktor köszöntötte az egybegyűlteket. A 100. zsoltár szavait idézve köszönte meg az IKE és az önkéntesek munkáját, és emlékeztetett bennünket arra, hogy az ifjú nemzedék egyházunk jövője, ezért különösen fontos a közöttük végzett szolgálat.

A nap fénypontja – számomra – ezután következett. Dávid István egyetemi lelkész, a FIKE lelkipásztora Ézsaiás próféta elhívástörténetéről tartott rövid igemagyarázatot. „Jaj nekem!” – mondta Ézsaiás. Sokszor mi is így kiálthatnánk fel, amikor ráeszmélünk Isten hatalmára, és szembesülünk saját töredezettségünkkel. Mégsem kell ebben megrekednünk, mert az Úr éppen ebből a töredezettségből hív el bennünket, és tesz alkalmassá arra, hogy neki szolgálhassunk.

Az áhítat után állófogadás következett, majd sor került az oklevelek és ajándékok átadására, valamint a születésnapi torta felvágására.

Ezt követően egy rövid szünet után Marosán Csaba lépett színpadra, mosolyt csalva arcunkra a Humor az irodalomban című előadásával.

Hálás vagyok, hogy az elmúlt tizenkét évben én is részese lehettem ennek a történetnek, és ma is az lehetek. Aki egykor Ézsaiást elhívta, engem ebben a közösségben szólított meg. Sokszor volt kihívás azt mondani: „Itt vagyok, engem küldj!”, de mindig hálával fogok arra gondolni, hogy ennek ellenére is elküldött és ebben a küldetésben, ebben a közösségben adott erőt, barátokat és egy Társat is, akivel együtt szolgálhatok.