„ISTEN ORSZÁGA KÖZÖTTÜNK VAN” – BESZÁMOLÓ A CSILLAGPONTRÓL

aug 2, 2019 | Aktuális, Beszámolók

„ISTEN ORSZÁGA KÖZÖTTÜNK VAN” – BESZÁMOLÓ A CSILLAGPONTRÓL

2019. július 23-án kezdetét vette a Debrecenben megrendezett Csillagpont, ami jóval többnek bizonyult egy átlagos fesztiválnál. Nem csak Magyarországról, de a határon túlról is érkeztek résztvevők. A fesztivált meghatározó érzések közt természetesen jelen volt a mindenki számára jól ismert fáradtság, és a „Jaj, megint merül a telefonom!” jellegű felkiáltások. De a telefonok kritikus állapotát kompenzálta a lelki feltöltődés, melyet Isten közelsége tett lehetővé a fesztivál keresztény szellemiségében. 

A nyitó és záró istentiszteletek keretbe fogalalták az előadások alatt boncolgatott témaköröket, azaz: egyén, közösség és üzenet. Az elhangzott tanításokat bizonyságtételek is követték, melyek emberközelivé tették az elhangzottakat, és a megértést segítették. Mindemellett délutánonként széles programválaszték állt a résztvevők rendelkezésére, melyhez hozzátartoztak a debreceni és a kézdivásárhelyi IKE képviselői által megrendezett láthatatlan színházak, szabadulósátor, biciklitúra, imasátor, cigánymissziós előadás, élő könyvtár, valamint kerekasztal-beszélgetések, és különféle előadások.

Ezek a programok hozzájárultak az Úr üzenetének továbbításához, mely a Csillagpont fő gondolatává is vált egyben: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város.  A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Mt.5,14-16)”. Elvégre mi mind Isten csodálatos teremtményei vagyunk, és az ő országa bennünk és közöttünk van. A mi dolgunk csupán annyi, hogy kellőképp ragyogtassuk a bennünk levő fényt, melyet az Úrtól kaptunk. 

Végül, de nem utolsó sorban, esténként koncertezni is volt lehetőség. A főszínpadon zenélt a Lóci játszik, a The Biebers és a Helyes_Beat, valamint a Károli csarnokban hallhattuk a Magidom, a Laudate, Romano Glaszo és sok más együttes koncertjét. 

Összességében a fesztivál tökéletes lehetőséget nyújtott egy belső utazás átélésére, önmagunk értékeinek felfedezésére, feltöltődésre és a közösség erejének megtapasztalására. 

Szerző: Demeter Orsi