Nem egyszer eljátszottam a gondolattal, hogy milyen is a földnek a téli takaró. Gyerekkori álmunk szerint fehér, de a valóságban sokszor mégis láthatatlan, hiszen havas táj híján marad a szürke, a megszokott, az oda-odafagyó, sáros lepel. Ha nem is fehéren szikrázó, de mégis óvó-védő, mert alatta fogan a csíra, erősödnek a gyökerek, indul az élet. Olyan ez, mint tündérmesékben a varázsköpönyeg, amit ha magadra öltesz, megvéd, továbbsegít, célhoz vezet.

Nekünk, hús-vér embereknek, van ilyen takarónk? Mi az, ami fáradtságunkban, hétköznapiságunkban betakar? Mi az, ami a hosszú tél alatt megvéd? Mi az, amit ha magamra öltök, meggyőződéssel mondhatom, hogy új életet táplál bennem, forrásokat fakaszt, tavaszra hangol? Mi az, ami „bomlott, ócska kolomp” (Áprily) szívemet muzsikára bírja?

A 36. zsoltár elénk tárja a kereső ember boldog felismerését: „Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot.” Nem csak a természet, tél után mi is vágyunk a felfrissülésre, Isten megújítására. Vágyunk rá, s talán még az elhatározás is bennünk van, hogy nagy levegővétellel nekivágjunk a tavasznak, sorra elvégezzük a feladatokat, szökkenjenek szárba a hónapokkal ezelőtt elszórt magok, az elképzeléseink. Fiatalokként még inkább fűt ez a tettrekészség, alig várjuk, hogy ledobjuk a takarót.

Mielőtt kitakaróznánk, takarózzunk be újra ajól. Göngyöljük be magunk abba a biztonságba, amelyben kapunk elég erőt a próbatételekhez, időt a lényeg felismeréséhez, bátorságot a kihívásokhoz, bölcsességet a döntésekhez, szeretetet magam és mások elviseléséhez. Időzzünk ebben a biztonságban, élvezzük a kényelmét, hagyjuk, hogy a takaró vigyázzon ránk. Amikor pedig eljön a pillanat, hogy bimbók bomolnak, zöldell a fű, a madarak pedig csicsergésükkel beharangozzák a tavaszt, örvendjünk annak, hogy új élet terem. Legyünk mi is hírnökei a tavasznak, tükrözze vissza arcunk, kezünk, ajkunk, hogy újjászületett emberek vagyunk, akik kaptak a jóból, a takaróból: nem sokat, nem keveset, hanem éppen eleget.

Télből tavaszba lépni frissességgel, lendülettel jár. Olyan szavak ezek, amelyek szorosan kapcsolódnak a fiatalokhoz, fiatalságunkhoz. 2025-ben, az Ifjúság évében beléphetünk így a tavaszba, mint akik tudjuk: Isten takarója alatt új élet születik. Új élet ott születik.