JELENIDŐ

márc 13, 2019 | Blog

JELENIDŐ

„Élni annyi, mint másnak lenni. Még érezni sem lehet úgy, hogy ma azt érezzük, amit tegnap éreztünk: ma ugyanazt érezni, amit tegnap, nem érzés – csupán visszaemlékezünk arra, amit tegnap éreztünk, élő hullája vagyunk a tegnap elvesztegetett életnek.” (Fernando Pessoa)

Ugyanannak lenni annyi, mintha a tegnapi életem szeretném ma is megélni. A tegnap, a tegnap előtti, a múlt évi, a múlt évtizedbeli vagy néha olyan érzésem van, mintha a múlt évszázadbeli életünk. De az életünk a jelenben van. Most vagyunk azok, akik élünk. A tegnapok emlékek. A ma megélt élet jelenti a holnap emlékeit. Sok olyan embert ismerek, aki mindig élete egy régi szakaszáról mesél, mert minden jó dolog akkor történt, és azóta nem él, csak tengődik. Véget ért az életem, ha a múltamban élek. Nem lehet, hogy minden jó az életemben tegnap volt. Hol vagy most? Ébresztő! Az életed ott van, ahol vagy, és nem ott, ahol voltál. Ahol voltál, az csupán az életed emléke. Az emlékek fontosak, de lenyomatai egy régebbi életemnek. A megélhető élet mindig most van. Most, amikor itt olvasol. Ma, amikor dolgozol. Ma, amikor ölelsz, beszélgetsz, csókolsz, szeretkezel. Mindig ott van az életed, és abban, amiben vagy. Jelen vagy az életedben? Légy ott, ahol vagy. Beszélgess, és figyelj, add át magad a hallgatásnak. Add át magad a beszédnek. Add át magad az olvasásnak. Add át magad a munkának. Add át magad a csóknak. Add át magad a szeretkezésnek. Ez teszi az életed életszerűvé. És amikor mindezekből hiányzol, mert mindig máshol vagy: élettelenné. Csók, amiben nem vagy ott. Szeretkezés, amiben nem vagy ott. Munka, amiben nem vagy ott. Mindenhonnan te hiányzol. Hol vagy? Az életed a sarokba van támasztva. Az emlékek nagyszerű dolgok. Emlékezz, de emlékezz leginkább arra, hogy az életed a jelenben éled. Most van az életed.

Miről mesélsz mindig? Hol történtek veled a sztorik? Mikor érezted, hogy élsz? Milyen voltál akkor? Ott veszítetted el magad. Ébredj fel. Szükség van rád az életedben, mert nélküled reklámszünet van. Élj az életedben.

design: Farczádi Ali 

Szerző: Szikszai Szabolcs