2026. március 5-e volt közös utunk legelső napja. Ki-ki máshonnan érkezett. Más utakon, más személyiségek, mégis egy úticél vezetett mindannyiunkat. Az elkövetkezendő pár napra családias otthonunk délutánra már az ismerkedések első kis foszlányaival telt meg. Kezdetben főként az „illik” kérdések sorakoztak egymás után: ki vagy, és honnan érkeztél? Ellenben a vacsora alkalmával a finom étel mellett a részletesebb ismerkedés is felkínálásra került. Meglepődve szemléltük, hogy az asztalnál elfoglalt helyünk névre szóló, de egyikünk sem riadt vissza, és minden étkezés alkalmára új esélyként tekintettünk, a véletlen választotta, egymás társaságára. 

Számomra igazán csak az első áhítat alkalmával tudatosult a jelenlétem. A 139. zsoltár sorai hallatán nyugtató és biztató érzés járt át. Társaimon körbetekintve akaratlanul is elmosolyodtam, hiszen olyan csodálatos volt látni mindenki reménnyel, izgalommal és jókedvvel teli tekintetét. Felszabadított a gondolat, hogy az Úr kiválasztott minket, terve van velünk. Formál, akár egy művész, és minden ecsetvonása csodálatos. 

Hétvégénk témája az önismeret volt. Bár elsőre talán távolinak tűnt, úgy hiszem, mindannyiunkban új jelentést kapott Észrevétlenül belemerültünk a játékok megoldásába, és egyszerre volt humoros és meglepő, amikor az egyik képzés során szembesülnünk kellett tudásunk korlátaival. Mégis ez volt, ami elindított bennünket az önmegismerés göröngyös útján. Felvállaltuk hiányosságainkat, kétségkívül önmagunkat adva éltük meg a közös pillanatokat. A test és lélek kapcsolatával ismerkedtünk, a csapatösszerázó programok során pedig egymással. Különösen mélyen hatott az elcsendesedés megélése, mintha megannyi gondolatot csendesítettünk volna le, belső békénket keresgélve. Azonban a nap végi kiscsoportos beszélgetések segítségünkre voltak a bennünk felmerülő kérdések, viharok tisztázásában. 

Javunkra szolgált volna a takarodó betartása, beismerjük, feszegettük kissé határait, de így lelkünk szabadon szárnyalva dicsőített, néhány hangszer kíséretében. A vasárnapi istentisztelet keretén belül lezárásként hangunkat hallatva adtunk tovább magunkból egy darabot.

Bár első szemináriumunk témája az önismeret volt, számomra mégis az „Isten alkotásai” címet viselné. Hálás vagyok, hogy ennyi csodálatos alkotást ismerhettem meg. Ez a pár nap megerősített abban, mennyire fontosak és értékesek vagyunk. Egyedi, tehetséges, kiválasztott kincsek a világban. A búcsú ölelései ígéreteket suttogtak — teljes szívvel várjuk a következő találkozás mit tartogat számunkra.