Az idei MKT második szemináriuma május elsején kezdődött, és már nagyon vártam ezt a napot. Az első alkalom mély nyomot hagyott bennem: lelkileg is megérintett, és elindított egy olyan úton, amelyen eddig még nem tudtam, hogyan induljak el – az önismeret útján.

Amikor megérkeztem, olyan érzésem volt, mintha hazaérkeztem volna. Ismerős arcok, szeretetteljes mosolyok fogadtak, és az a kis közösség, ami már az első szemináriumon elkezdett formálódni, most még erősebbnek tűnt. Egy-egy ölelés, beszélgetés, közös nevetés már nemcsak a jelen öröme volt, hanem annak a jele, hogy itt valami maradandó alakul.  Gyorsan kialakult egy mély, őszinte kapcsolat köztünk, és jó volt megtapasztani mindkét alkalmon, hogy ez egy biztonságos környezet, ahol az lehetek, aki valójában vagyok. Itt nem kell megjátszanom magan, mert úgy vagyok elfogadva, ahogy vagyok, és éppen olyan fontos tagja vagyok a csapatnak, mint mindenki más.

A mostani szeminárium sokkal gyakorlatiasabb volt. Középpontjában a csoportdinamika és az ifjúsági munka állt. Tanultunk a csoportszerepekről, rendezvényszervezésről, konfliktuskezelésről, és közben meg sokat nevettünk, együtt gondolkodtunk és gyakorlati feladatokban is kipróbáltuk, amit tanultunk. Engem személyesen arra is bátorított ez a hétvége, hogy megtaláljam a helyem egy csoportban, megtanuljam mi zajlik le bennem mikor konfliktus adódik, és egyszóval: foglalkozzak önmagammal, figyeljek önmagamra. Hiszem, hogy aki hitelesen szeretné végezni az ifjúsági munkát, az nem csak mást kell formáljon, hanem ő maga is kell formálódjon. Ezek mellett pedig sokkal jobban  megerősödött bennem a vágy, hogy aktívan részt vegyek a gyülekezeti szolgálatban, és most már nemcsak lelkesedés van bennem, hanem konkrét tudás is, amire építhetek.

Az MKT számomra nemcsak egy tanfolyam, hanem egy lelki műhely. Egy hely, ahol Isten embereken, élményeken és a közösségen keresztül formál. És az egészben van valami csodálatos: nem maradok az, aki voltam, hanem fejlődök. Emberként és szolgálóként.