2020. november 13-15. között online tartottuk meg a Munkatársképző Tanfolyam harmadik szemináriumát. Az élményről és a hétvégéről egy résztvevőnk számol be az alábbiakban.

Írhatunk beszámolót arról, hogy hogyan ültünk órákat a képernyő előtt? Mi a fontos egy Zoom videóhívásban? Egyáltalán érdemes beszélni róla? Talán igen. S hogy mi a fontos? Az emberek a kamera másik végén. Az emberek, akiket összesodort az Úr, akikre nem is tudtuk, hogy szükségünk van. Az emberek, akik a mindennapjaink részévé váltak. S hogy mit érdemes elmondani egy online MKT-ról? Hogy így is megérte! Persze, hiányos volt, nagyon, a négy fal közé nem fér be az eddig megszokott közösségi érzés, nem hozható házhoz a reggeli gitárszó, a közös étkezések, nem tudunk kávét vinni egymásnak, s habár csak karnyújtásnak tűnik is a távolság, a képernyő nem tudja megfogni a kezünk, nem ölel meg. De hiánypótló is volt. Mert ha csak a digitális térben is, de együtt voltunk, együtt ittuk a reggeli kávét, együtt fejlődhettünk, egy csapatként dolgozhattunk, s megbizonyosodhattunk róla, hogy igenis képesek vagyunk, többszáz kilométer távolság ellenére is, közösséget alkotni.

Letörten s némiképp bosszúsan léptünk be péntek este a harmadik MKT hétvégét kezdő beszélgetésbe, hiszen titkon mind abban reménykedtünk, hogy fertőtlenítő és maszkok tömkelege közt újra találkozhatunk. De a maszkot képernyőre, a fertőtlenítőt kilométerekre kellett cserélni. Rövid beszélgetés után elcsendesítő áhitatot hallhattunk a hosszantartó harag lélekromboló erejéről: „Hagyd el a haragot és ne méltatlankodj, föl ne gerjedj, nehogy te vétkezzél!” Zsolt 37, 8.
A napot egy Scribble partival zártuk, melynek során néhány rejtett művészi én is előbújt, furmányos gondolatmeneteknek lehettünk tanúi, és jól esett végre kicsit együtt nevetni.

Szombat reggel mosolyogva fogadtuk egymást, s talán kicsit kétkedve vágtunk neki az agytágító napnak. Az egésznapos téma a rendezvényszervezés volt, mindegyik előadás eköré épült. Elsőként Ruszka Sándor beszélt nekünk a zene szerepéről az ifjúsági munkában, megtanultuk, hogy nincsen keresztény zene, csak keresztény ember, hogy aki énekel, az kétszer imádkozik, s hogy a zenének milyen mélyreható ereje lehet, hiszen ha eltávolodunk is Istentől, a zene által tiszta szívből tudunk Hozzá szólni.
Rövid szünet után következett Lukács Vilmos István előadása a játékok fontosságáról és csapatépítő erejéről, melyben elmondta, miért fontos a szabályok betartása, milyen játékokat hol érdemes játszani, illetve azt, hogy mi is az a vágykezelési inkontinencia.
Ezt követte Mikló István-Boldizsár, aki az áhitatról s annak rendezvényszervezési fontosságáról beszélt. Megtanulhattuk, mi a különbség az egy-, illetve többnapos rendezvények között, hogy mire figyeljünk, ha mi kell áhitatot tartsunk, s hogy miből is áll egy áhitat, illetve megtudtuk azt is, hogyan tudunk segíteni a lelkésznek, s hogy mennyire fontos imádkozni őérte.
Ezután kissé fáradtan, de lelkesen vettünk részt Tussay Szilárd előadásán, melyen elsajátíthattuk a rendezvényszervezés néhány fortélyát, hogy hogyan kell elemzést végezni egy esemény szervezése előtt, hogy miért is fontos a pihenőnap, illetve megtudtuk, hogy miért fontos a rendezvény utáni kiértékelés.

Vasárnap reggel közösen tartottuk az áhitatot, megosztva egymással azokat az igéket, melyek közel állnak hozzánk. Ezt követte az elmúlt napok kiértékelése, mely közben elhangzott egy olyan mondat, miszerint „mi olyanok vagyunk, mint egy szivárvány, különbözőek, de együtt csodára képesek”, és számunkra ez az, amit az MKT jelent. Az egységet, a közösséget, a reményt: „Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök” 1Móz 9,13.