„Az élet soha nem biztos. Nincs garancia. (…) És ha minden lépés előtt biztosra akarunk menni, akkor talán sose lépünk.”

(Dr. Csont c. film)

Az összes lépést tudni szeretnénk. Ez pedig azt jelenti, hogy a világot Isten szemével szeretnénk látni, de ez lehetetlen. És mert megpróbáljuk, ezért félünk. Mert nem látjuk, nem láthatjuk az összes lépést. Az életünk mások életeinek összjátékában telik. Társas játék. Talán nem is annyira a cél a fontos, hanem az út, ahogyan eljutunk a célig. Mire odaérünk, már egészen mást gondolunk majd a célról. Az út is a cél része. Ahogyan eljutunk a célunkig. És az útnak fontos részét képezik a többiek. Emberek, akikkel találkozom. Beszélgetünk. Egy darabot magából ad nekem, és én egy darabot magamból neki adok. Sok találkozásban történik ez. Minden találkozással kevésbé maradtam az, aki voltam, és valaki mássá váltam a találkozás által. Az úton szétosztogatom önmagam, és elfogadom mindazt, amit mások adnak nekem. Minden út lépések sorozata. Ahogyan az életünk pillanatok egymásutánja. Amikor az idő végére szeretnék elérni, elvesztegetem az időmet, mert az idő számomra valójában a pillanat, ami most van. Én most vagyok. A most megélt pillanatok által jutok el életem beteljesedéséig. A jövő fogságában lenni annyi, mint hiányozni a jelen pillanatból. Amikor nem vagy ott egy beszélgetésben, hanem máshol, gondokban, félelmekben, mi lesz ha típusú gondolatokban. A pillanat van. Gyakorold. Nézni egy épületet. Nézni egy fát. Hallgatni, ahogyan süvít a szél odakint. Nézni, ahogyan hull a hó. Gyönyörködni az emberekben. Csodálni a létet. Épp azt hallani, amit mondok. Minden betűt megízlelni. Nem a könyv befejezése a cél, hanem az olvasása, és a könyvben minden szó fontos.

Lapról lapra. Lépésről lépésre. Pillanatról pillanatra. Gyere haza a jövődből. Légy itt velem a pillanatban, ami a jelen.