#REFO500

ápr 27, 2017 | Aktuális, Beszámolók

#REFO500

A #refo500-as sorozatot januárban indítottuk, azzal a céllal, hogy fiatalos, izgalmas, mozgalmas események, apró megmozdulások által a fiatalok nyelvén szóljunk a reformációról, ennek fogalmáról, jelentéséről, fontosságáról.Az eseményeket az 500-as szám köré építettük, és havonta szervezzük meg őket, Kerületünk egy-egy gyülekezetében, helyszínén. A sorozatot a marosvásárhelyi Égjen a láng újévi keresztyén zenefesztivál nyitotta, ahol 500 igét 250 lufira kötve engedtünk le a közönségbe, azzal a megjegyzéssel, hogy mindenki adjon egy igét tovább.
Februárban a FIKE Sítáborban, a Madarasi Hargitán 500 forró teát osztottunk a sízőknek. Márciusban a baróti gyülekezetben osztogattunk kapszulákba csomagolt virágmagokat.  Áprilisban Rugonfalván 500 fát ültettünk, szemléltetve így, hogy mi nem csak a jelen dolgairól, hanem a jövő generációiról is gondoskodunk. Májusi programunk helyszíne Szentgyörgy volt. Mivelhogy a városban éppen ekkor tartották a városnapokat, úgy döntöttünk, mi is bekapcsolódunk az ünneplésbe, és mosolyt csalunk a járókelők arcára. Ezért színes krétával egy 500 részes ugróiskolát festettünk Szentgyörgy utcáira. Ezen kívül a Minden nap veled leszek c. dal szövegével ellátott szórólapokkal árasztottuk el a várost, ajándékul és biztatásul a mindennapokra.

Sorozatunk hamarosan folytatódik, legközelebb Kőhalomban találkozunk! 

Szerző: Erdélyi IKE