STÁBÜLÉS – ISMÉT SZERVEZÜNK!

jan 29, 2020 | Aktuális, Beszámolók

STÁBÜLÉS – ISMÉT SZERVEZÜNK!

Már az 5. Válts irányt! IKE Fesztivált szervezzük. Lássuk, mi minden történt eddig!

Először Torockón találkozott az 5. Válts irányt! IKE Fesztivál szervezőcsapata, augusztus 30–szeptember 1. között, hogy elkezdje a Fesztivál szervezési folyamatát.

A találkozót áhitattal kezdte a csapat, hogy ne csak fizikailag, hanem lelkiekben is egybekovácsolódjanak. Torockón egy, a Székelykőre néző helyszín volt az otthonuk erre a néhány napra. Ez még inkább segített egymásra és a szervezésre hangolódni. A megbeszélő első pontján a szervezők megvitatták az előző év tapasztalatait, majd ötletelni kezdtek, hogy mivel lehetne még színvonalasabbá tenni a következő fesztivált. A hétvége során egyebek mellett szó esett a szervezői csapatról, a programról és a fellépőkről is. Emellett pedig egy nagyon fontos részlet is a helyére került, véglegesítették az 5. Válts irányt! IKE Fesztivál időpontját, amely 2020. augusztus 11–15.

A második stábülés november 8–10. között volt, Nagyenyeden. Ezen alkalom a gyakorlatiasságról szólt, mivel a feladatok leosztásáról, a fellépőkről, a témáról is beszéltek a szervezők. Fontos, hogy a szervezőcsapat idejében megismerje a helyszínt, ismerje minden szegletét, és már lássa, hol is lesznek a programsátrak augusztusban. Ennek érdekében terepszemlét tartottak és tervezgették, hova is kerüljenek majd a színes fesztivál-elemek és a sok-sok sátor.

Hát így állunk most, január végén. Még sok átbeszélt és tervezéssel töltött óra áll előttünk, hiszen már nagyon várjuk a következő Fesztivált, hogy a vakációban is megtöltsük a kollégiumot zsivajjal, nevetéssel, énekszóval, szeretettel.

Köszönjük a Communitas Alapítványnak és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, hogy támogatásukkal segítették a csapat munkáját.

Kolozsvár, 2020. január 29.

Szerző: Mező Anita