„Azok a legszörnyűbb csapdák, amelyeket mi állítunk önmagunknak.” (Mark Lawrence)

Miért is akarnánk önmagunknak csapdát állítani, miért akarnánk magunkat fogságba ejteni, vagy rabságban tartani? Ez olyan furán hangzik, ugye? Pedig sokszor valóban ez történik. Úgy érzem, nem vagyok szabad, és a szabadság-korlátozás okát kívül keresem, és találok is sok valós korlátot, de ezek a korlátok belül vannak. Régen felépültek már, és eredetileg azért építettem őket, hogy megvédjenek, vigyázzanak rám a veszélyben, de idővel börtönömmé lettek. Már nincs veszély, de én még mindig szükségállapotban élek. Nincs szükségállapot, nincs kijárási tilalom. Lépj ki, szabadulj ki saját korlátaid közül. Szabad vagy. Engedd kibontakozni magad a szabadságodban. Szabadnak lenni tanulunk. Tétova lépéseket teszünk belső csapdáinkból, amelyek régen még menedékek voltak, és minden lépéssel egyre szabadabbnak érezzük magunkat. A szabadság érzés. Mint ahogyan a rabság is. Ha a belső rabságból a belső szabadságba visz az utunk, idővel a külső korlátok is leomlanak. A kívül keresett szabadság vagy szabadulás mindig belül megtalált szabadságból fakad. Szabad vagy. Nem kell kiharcolnod, nem kell megküzdened érte. Elfogadhatod. Tiéd. Nyitva vannak az ajtók. Tárva vannak a kapuk. Leomlottak a falak. Lépj ki. Állj fel. Indulj el. Fedezd fel a világod. Nézz, láss, lélegezz, ugrándozz, táncolj, énekelj és kezdj el élni. Szabadon.

Úgy érzed, mintha meg lennél kötözve? Mintha bilincsbe zárnának az elvárások? Úgy érzed, előbb rengeteg dolgot meg kell tenned, hogy kiszabadulj? Nem kell tenned semmit, az ajtó nyitva áll. Csak lépj ki.

design: Farczádi Ali