„Az életet a változásokban tapasztaljuk meg.” (Richard H. Thaler)

Ez pedig azt jelenti, hogy változás hiányában nem tapasztaljuk meg az életet. Milyen kifejező: élettapasztalat. Vagy azt is mondhatnánk, hogy saját-élmény. Megízlelni, hogy milyen benne lenni abban, amiről talán már mindent tudok. És rájönni, hogy a tudás egészen addig csupán üres szó, míg meg nem tapasztaltam. Élettapasztalatot szerezni. Tapasztalttá válni. Megégethetem magam. Megüthetem a bokámat. Felborulhatok. Összetörhetek. Ez így van. De azért mégis meg akarok tanulni: járni. Meg akarok tanulni: biciklizni. És meg akarok tanulni: tanulni. Meg akarok tanulni: élni. Általában ki kell követelnünk ezt a jogot, és sokszor titokban kezdünk élni, és elkezdjük megtenni azt, amiről a szüleink azt mondták, ahhoz még nem vagyunk elég nagyok. Talán sosem válnánk elég naggyá az életünkhöz, ha nem kezdenénk el felnőni hozzá. Ez a változás folyamata. Hogy megemelem a lécet. Egyre magasabbról ugrok le, megkeresem a saját határaimat. Mennyit bírok? Hol van a vége? Hány perc alatt? Mit tudok, mire vagyok képes? Mennyi a végsebesség? Amikor anya nem figyel, elkezdem élni a saját életem. Itt kezdem el felfedezni és megtapasztalni, hogy változom. Tudok járni. Szaladni. Versenyezni. Régen nem tudtam. Mások vittek, hoztak. Mindennel így működik az életünkben. Semmit nem tudtunk először. És amit nem tanultunk meg, azt nem is tudjuk később sem. A változás folyamatában tapasztalod meg a saját életed.

Élhetek az életemmel. Apu, engedd el a bicikli hátulját. Vegyük le az oldalkerekeket róla. Engedj el. Már egyedül is megy. Engedj élnem. Hát így növünk fel az életünkhöz.