„Nem számít, milyen óvatosak vagyunk, egyszerűen nem úszhatjuk meg az életünket sérülések nélkül. De nagy szerencsénkre az élet olyan játék, amit nem kell egyedül játszanunk.” (Mindörökké c. film)

Az elkerülhetetlen sérüléseknél már csak az a nehezebb, amikor ezeket a sérüléseket egyedül kell viselnünk. Még a fájdalom is kisebb, ha van egy együttérző tanú. Valaki, aki tanúja a fájdalmunknak. A szenvedés sem annyira nyomasztó, ha nem vagyunk egyedül. Senki nem veheti át tőlünk az érzéseinket, de együttérzésre nagy szükségünk van. Az élet olyan játék, amit ha megpróbálok egyedül játszani, olyan, mintha kerekek nélküli biciklin szeretnék biciklizni. Vicces lenne. Összjátékról van szó. Arról, hogy az életünkkel hatással vagyunk másokra, és mások hatással vannak ránk. Olyan helyzetek jutnak eszembe néha, hogy magam is csodálkozom, és hogy ezek a régi helyzetek milyen mély benyomást tettek rám. Igen, bizonyos értelemben megváltoztatták az életem. Amikor valaki belépett az életembe, és más játékszabályokkal játszott. Én meg megdöbbentem, hogy így is lehet. Egy kölcsön kapott laptop, amikor még szinte alig volt valakinek. Egy ismeretlen cserediáknak. Ez voltam én és egy kolozsvári diáklány. Hogy így is lehet. Hogy a tárgyaink arra vannak, hogy használja valaki. És hogy én használom-e vagy valaki más, az mindegy. A szabályokon változtathatunk, és ez fontos is. Sokszor épp az a gondunk, hogy már kinőttük ezt a játékot. De kitalálhatok más játékmódokat. Van benned egy kisgyerek, aki szeret játszani. Aki boldog, ha kap valamit. És aki szíve szerint bármit odaadna azoknak, akiket szeret. Élj a szíved szerint. De előbb halld meg annak a gyermeknek a hangját belül. Újra.

Játszva tanulni. Játszva ölelni. Játszva szeretni. Játszva élni. Nem azért, mert nem vagy tisztában az élet komolyságával, hanem épp azért, mert igen. Az élet annyira komoly, hogy csak játszva élhető.

design: Farczádi Ali