Tervező gyűlések

szept 1, 2021 | Beszámolók, Aktuális

Tervező gyűlések

Az Erdélyi IKE önkéntesei, munkatársai úgy gondolják, hogy a bizonytalan járványügyi helyzet ellenére is érdemes és kell tervezni, legfeljebb több változatot kell kitalálni egy-egy adott programhoz. Az évek során azt tapasztaltuk, hogy a közös szervezés és találkozás már fél sikert jelent a programszervezés szempontjából, ezért 2021. január 1. és augusztus 31. között több alkalommal is tartottunk elnökségi gyűléseket, tervező alkalmakat, valamint sor került egy hibrid módon megtartott stábgyűlésre is: egyesek online, mások pedig szemtől szembe találkoztak a többi stábtaggal. Úgy gondoljuk, hogy ezek a találkozások nemcsak adminisztrációs szempontból fontosak, hanem azért is, mert a kötetlen programok, közös étkezések és közös utazások alkalmával egyre jobban összekovácsolódik csapatunk – a közösségi érzés és közösségben gondolkodás pedig elengedhetetlen a megfelelő működés érdekében. A találkozók helyszíneként Kolozsvár és az online tér dominált.

Az elnökségi gyűlések és tervezők alkalmával különböző adminisztrációs kérdéseket, a 2021-es év második felének programjait, illetve a 2022-es év tevékenységeit terveztük meg, gondoltuk át az Erdélyi IKE ötfős országos elnökségével, valamint két lelkes és aktív önkéntessel. A távolság és a járványhelyzet miatt a legtöbb esetben az online térben gyűltünk össze, de néhány örömteli alkalommal sor került a személyes, szemtől szembeni találkozásra is. Kiemelt és kedvelt programunkkal, a Válts irányt! IKE Fesztivállal egy 25 tagú főstáb foglalkozik, ennyi személy vett részt a hibrid módon megtartott stábgyűlésen, amelynek során a szervezőcsapat nehéz szívvel bár, de eldöntötte és kimondta: 2022-ben tartjuk meg a következő Válts irányt! IKE Fesztivált.

Az év elején kitűzött céljainkat és a várt eredményeket tehát elértük, ezt bizonyítja a 2021-es év második felére, illetve a 2022-es évre összeállított programtervezet, utóbbiban pedig ismét szerepel a Válts irányt! IKE Fesztivál, amelynek szervezéséhez újult erővel fogunk neki a következő hónapokban.

Köszönjük a támogatást a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek és a Communitas Alapítványnak!

Szerző: Buksa Emese