Vezetőképző

;

Vezetőképző

Az IKE fontos célként tűzte ki, hogy a frissen megválasztott egyházmegyei IKE-k elnökségeit továbbképezze.

A vezetőképző három hétvégét foglal magába az év első felében, majd vezetőképző táborral zárul az év második felében. A hétvégék az „én, mint vezető” témakörre, valamint csoportdinamikai foglalkozásokra épülnek.

A tábor fő célja a jövőbeni tervezés, együttműködés és működési szabályzat boncolgatása, víziók és misszó mentén. A tábor ideje alatt kerül sor az IKE Közgyűlésre is, amely nagyon könnyen beépül a vezetőképző táborba, hiszen sokkal hatékonyabban tudnak a képviselők egymással dolgozni, mert az előző napok közös munkájára és egymás jobb megismerése segítheti a csapatot.

A vezetőképző képekben

[Best_Wordpress_Gallery id="4"]

Legközelebbi rendezvény