„Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.”

János 1:4

A várakozás és az ünnepre való készülődés mindenkor elfeledtette az emberekkel, hogy az év legsötétebb hónapjában járnak. A falun élő emberek már a tél kezdete előtt arra törekedtek, hogy rendet teremtsenek a portán és a földeken, mielőtt az egész éves kemény munka után kicsit elcsendesednek. A melléképületeket toldták-foldták, hogy nagyobb biztonságot nyújtsanak az állatoknak, hisz ők sem maradhattak kint a hidegben. A nagy ünneplést megelőzte a böjt időszaka és hittek abban, hogy ha nem tartják be az ehhez kapcsolódó (íratlan) szabályokat, veszélybe kerülhet mindaz, amiért egész évben dolgoztak. Az advent az elcsendesedésről szólt, a várakozásról és a reményről, hogy hamarosan ismét beköszönt a fény. Mi az, amire mi várunk, és amiben mi bízunk az ünnep közeledtével?

Idén, advent második vasárnapján a remény gyertyája egy kicsit hosszabb ideig égett. Életem egyik legdrágább embere visszavonhatatlanul és végérvényesen haza ment. Az adventi várakozás nem csak arról szól, hogy várjuk a Megváltó születését, hanem az ígéretről is: egyszer még vissza fog jönni. Nem tudjuk, hogy ez mikor fog bekövetkezni, de a mi dolgunk nem is az, hogy ezt számoljuk vagy számon kérjük, csupán készen kell állunk rá.

Az ünnepi várakozás egyik központi eseménye ismét a Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál, amely 2022. december 10.-én indult el idei első helyszínén, Kolozsváron. Szorgos munkatársunk önkéntes indíttatású és „gyors” számolását elfogadva, közel ezer résztvevővel. Az elcsendesedést a Musichorum band, az Ében és az Eucharist & Mező Misi zenélése kísérte végig.

„Utazunk, érkezünk, találkozunk és búcsúzunk, egy boldogabb világról álmodozunk” – hangzott az Eucharist együttes és Mező Misi utolsó mondata, miközben az esemény munkatársaival már mind megérkeztünk, hogy meghallgassuk a zenefesztivál himnuszát: várom az Urat, várja az én lelkem és bízom ígéretében. Ahogy gyorsan végig néztem az embereken, akik már kora reggeltől ott voltak: dobozokat és asztalokat pakoltak, színpadot rendeztek be, égősorokat szereltek össze, hol komolyan figyelve minden apró részletre, hol számos új poént gyártva munka közben, eszembe jutott: ez a csapat fiatal aznap számomra – de hiszem, hogy nem csak – egy boldogabb világot teremtett meg és közöttük egyszerűbb volt bízni az ígéretben is.

Fotók: Kiss Gábor, Jakab Lóri