Április 13–16. között elérkezett a várva várt második MKT-szeminárium is, amelynek helyszíne Zeteváralja volt. Már nagyon türelmetlenül várta mindenki, hiszen az első szeminárium alatt erős barátságok alakultak ki, és izgatottan vártuk a találkozást. Érkezéskor...
MKT 2023 – első szeminárium
„Újra él benne a gyerekkori álom, Megint elhiszem, hogy vár Valaki odaát, Magamat újra kisgyerekként látom, Aki még hiszi a csodát.” Pintér Béla egyik dalával jellemezhetném talán legjobban az IKE által megszervezett Munkatársképző Tanfolyamot, melynek első...
Önkéntes Gálán ünnepeltünk
Az Önkéntes Gálát minden évben izgatottan várjuk, egyfajta zárása ez az elmúlt egy évnek, és egyben nyitása a következő év tevékenységeinek. Köszönetet mondunk és hálánkat fejezzük ki az önkénteseink elmúlt egy éves munkájának. Azoknak az önkénteseknek, akik sok...
Easter Course tervező gyűlés Dániában
Hogyan tudunk értékeket, ismeretet átadni a gyerekeknek és fiataloknak szervezetünkön belül a játékok segítségével? Az idei Easter Course a szervezeteinkben játszott játékok sokféleségét kihasználva nyújt lehetőséget a résztvevőknek a tanulásra, szórakozásra, valamint...
21. Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál
„Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” János 1:4 A várakozás és az ünnepre való készülődés mindenkor elfeledtette az emberekkel, hogy az év legsötétebb hónapjában járnak. A falun élő emberek már a tél kezdete előtt arra törekedtek, hogy rendet...
Ifjúsági előadók találkozója Szászrégenben
2022. november 14-15. között tartottuk az évenként megrendezett ifjúsági szakelőadók és egyetemi lelkészek találkozóját Szászrégenben. A találkozón nyolc egyházmegye ifjúsági előadója, valamint a marosvásárhelyi egyetemi misszió lelkésze vett részt, fő célja az...
Országos Bibliaismereti Vetélkedő 2022-ben is
Közhelyessé csépeltük, de mégis megállja a helyét a megállapítás, miszerint a legértékesebb dolgokat nem lehet megvásárolni. Ajándékba kapjuk őket. Elsősorban Istentől, és általa egymástól is. A...
Kárpát-medencei Református Imaéjjel
2022. október 21-én került sor a Kárpát-medencei Református Imaéjjelre, melynek témája idén a békesség volt. A rendezvényhez mintegy 15 ifjúsági csoportunk, valamint a Kolozsvári FIKE és teológus fiatalok is csatlakoztak. Az alábbiakban néhány személyes beszámoló...
Kalandok és Álmok Élménypedagógiai Képzés
Október 14–16. között került sor a Kalandok és Álmok Élménypedagógiai Képzésre Kisgalambfalván. A képzésen olyan lelkes fiatalok vettek részt, akiket érdekel az önkénteskedés és a gyerekfoglalkozások megalkotása, levezetése. A hétvégéről a képzés egyik résztvevője,...
Városnézéssel indult az idei IKElepelő
Nem vagyok elsőéves egyetemista. Szeptemberben már a nyolcadik tanévem kezdődött el kincses városunkban, Kolozsváron. Elsőéves korom óta minden alkalommal részt veszek az IKElepelőn. Miért is? merül fel bennem a kérdés, hiszen “öreg vagyok én már ehhez”. A főként...