2019. március 22-24. között 20. alkalommal került megszervezésre a Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozója, melynek házigazdája idén a Debreceni Egyetemi Gyülekezet volt. Marosvásárhelyről 19-en vettünk részt a hétvégén, ahol lehetőségünk volt viszontlátni rég nem látott barátainkat, ismerőseinket, de a legcsodálatosabb talán mégis az Istennel való találkozás volt. Ő ott volt az áhitatokon, a kiscsoportos beszélgetéseken, mindenféle szolgálatban, hiszem, hogy még a kávéba is Ő csempészte az erőt adó koffeint, hogy még inkább nyitott füllel és szívvel hallgathassuk az előadásokat. A két nap alatt együtt gondolkodhattunk arról, hogy álmaink megegyeznek-e Isten nekünk szánt tervével. Egy különleges hasonlat ragadta meg a figyelmemet a szombati előadásból: az életünk és a döntéseink olyanok, mint egy üstökös, ami alig világít valamit a haladás irányába, de annál tisztább és világosabb az az út, amit a csóvája hagy maga után. Álmaink jövőjét sem látjuk sokszor tisztán, nem tudjuk előre, hogy jó irányba haladunk-e az úton, de kérve Isten segítségét és megtapasztalva a döntés következményeit, hátranézve válik világossá, hogy Isten álmát próbáljuk-e valóra váltani. A vasárnap sem telt tartalom nélkül, hiszen – Dr. Kádár Annamária hasonlatával élve – továbbra is gyűjthettük tarisznyánkba a hamuba sült pogácsákat a találkozásokon, beszélgetéseken, igehallgatáson keresztül. A kiscsoportos beszélgetések után istentiszteletre került sor. Dávid István, a Kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztény Egyesület lelkipásztora hirdette az igét, rávilágítva arra, hogy az Istennel való kapcsolatban szabadok lehetünk, szárnyalhatunk, újra és újra megtapasztalhatjuk a kegyelmét. Nála megtelik a száj nevetéssel. Különleges ágendás beszédet hallhattunk, Szomor Abigél nagyváradi egyetemi lelkész visszatérő álmát, melyben egyen-egyenként Krisztusnak tagjai vagyunk, együtt pedig mi vagyunk Krisztus teste, melyet Isten hangol össze, és nekünk adja kézzel foghatóan az Úrvacsorában. Immár megerősödött lélekkel, hálával és örömmel a szívünkben, új és régi találkozásokkal a tarisznyánkban indultunk haza, engedve Isten álmának, hogy az bennünk valóra váljon.

Kató Anita és Kövendi Anita-Andrea, MiFIKE

Debrecen. Hétágra sütő nap. Reggel 7:30. A vonatállomásra befutott a vonat. Az egyes villamos lassan végigcsilingel az Egyetemi Templom felé.

A 2019-es Református Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozóját idén Debrecenben szervezték meg március 22-24 között. Pénteken délután indult a programsorozat, viszont az én vonatom szombat hajnalba futott be a debreceni állomásra, és onnan egy szép sárga villamos szállított el az egyetemig.

Megérkezéskor épp, hogy nem személyesen rám várt a gőzőlgő kávé, mely löketet adott a hosszú éjszaka ellenére is. A várva várt reggeli után áhitattal indítottuk a napot. A nem otthoni áhitatokon leginkább az tetszik, hogy olyan énekeket hallhatok és énekelhetek, amelyeket addig nem ismertem. Az áhitatot rövid előadások követték, az előző esti előadások sorozatának folytatásában, szóval épp a közepébe csöppentem mindennek, de nem csalódtam. Mivel a találkozó mottója az Álmodd valóra! jelmondat volt, az előadások is az álmokkal kapcsolatosok voltak. Az előadók beszéltek nekünk álmokról, életről, tervekről. Nekem leginkább a következő mondat ütötte meg a fülem: Sok kicsi ember, sok kicsi helyen, sok kicsi dolgot megtéve megváltoztatja a világ arculatát. Ez egyike lett azon dolgoknak, amit úgy érzem, hogy hazahoztam magammal erről a hétvégéről.

Az előadásokat követte a kiscsoportos tevékenység, melyet egy kis szabadtéri játékkal indítottunk a gyönyörű időt kihasználva. A kiscsoportba újan belecsöppenve kicsit nehézséget okozott a sok ember nevének megjegyzése. A csoportos feladat ezen sokat segített. A mély beszélgetések mellett a nevetésnek is jutott tér. Kis színész feladat is hárult ránk, ki kellett találnunk és el kellett játszanunk egy meserészletet, melynek szerves része a hit. Itt remek műalkotások születtek, voltak olyanok, ahol dőltünk a nevetéstől az ötletes történet és nagyszerű kivitelezés miatt. A csoportos tevékenység után még arra is jutott idő, hogy egy picit sétáljunk a közeli parkban.

Délutáni programként műhelymunkákon vehettünk részt, pontosan kettőn. Én a debreceni városnézést és egy cégmenedzsmentről szóló műhelymunkát választottam. A debreceni városnézés kellemes élménynek bizonyult, a város jelenlegi állapota mellett, a szép parkokban megtett séták és a megcsodált épületek között az idegenvezetőnk a város korábbi arculatáról is hozott számunkra képeket, melyekkel azt illusztrálta, hogy a városnak milyen álmokat is sikerült megvalósítania a korábbi években. Második műhelymunkámat egy kis helyi cég vezetője tartotta, hivatalos témája a cégmenedzsment keresztény szemmel volt, de jóval többről szólt. Számomra ez volt a hétvége fénypontja. Egy hiteles ember beszélt őszintén az életútjáról, s hogy ez hogy is fonódott össze a hitével és az általa vezetett játékfejlesztő céggel. A hétvége mottójához kapcsolódóan elmondta, hogy ne féljünk nagyot álmodni, és ezért a nagy álomért Istenhez fordulni, nem csak saját erőből dolgozni érte. Zárásként pedig írtunk egy levelet magunknak, az álmainkkal, melyet 10 év múlva elküld nekünk postán, emlékeztetőként. Ha eltértünk az álmunktól és nem tudatosan tettük az, hanem az élet elsodort, akkor emlékeztetőképpen, ha ezek felé haladunk, akkor a megvalósításban egy kis visszatekintést nyújtva.

Esti programokban a választék nagyon változatos volt, koncert, dicsőítés, kvízek, beszélgetések és még annyi minden más. Én ezekből hárman vettem részt, a Szólj be az egyetemi lelkésznek program alatt az egyetemi lelkészeket lehetett faggatni munkájukkal kapcsolatban, utána pedig megtudhattam, hogy hogyan is vágnak disznót Erdélyben, hogyan sportol egy lelkész, és milyen is az élet egy lelkész életében, kárpátaljai szemmel. Mindez egy humoros köntösbe öltve egy stand-up comedy keretén belül. S ha már álomról beszélünk, akkor álomvilágokról is beszélhetünk, a kvíz álomvilág témában ment, a Harry Potter történetből. Itt csapattársammal, Annával jól szórakozva elvihettünk egy zsacskó csokit díjként. Ilyen mozgalmas nap után csak édesdeden lehetett aludni.

Másnap már csak egy utolsó kiscsoportos beszélgetés várt ránk és az úrvacsorás istentisztelet. A kiscsoportos beszélgetés alatt pozitív dolgokat kellett írnunk a másikról, igaz rövid idő állt rendelkezésemre, hogy a többi emberről egy képet alkossak, de így is sikerült érdekes üzeneteknek kialakulnia, melyet magunkkal vittünk otthonunkba. Az úrvacsorás istentisztelet keretén belül kihirdették a jövő évi találkozó helyszínét és beszéltek a Csillagpontról is.

A hétvége kellemesen telt, sok új, sok régi és sok érdekes ember társaságában, és örömömre sok új dolgot tanulhattam, mellyel talán egy kicsit áldásokban gazdagabban térhettem haza.

Farkas Eszter, FIKE