Életemben először voltam FIKE szabadegyetemen, de az ott kapott élmények és emlékekre gondolva remélem, hogy nem utoljára. Bár más alkalmak is voltak választhatók erre az időszakra, én nagyon boldog vagyok, hogy emellett döntöttem. Nagy szeretettel, nyitottsággal...
Szevasz tavasz! – FIKE majális 2022
Bogártelke, majális, bogrács, játék, FIKE, Isten, nyugalom, beszélgetés, nevetés. Látszólag egymástól teljesen különálló szavak, azonban az elmúlt hétvégének a kulcsszavai, ugyanis ebben az évben bogártelki Filemon ház adott otthont az idei FIKE majálisnak, amely...
FIKE szabadegyetem
FIKE szabadegyetem. Zsobok. Csábítás. Reggeli csendesség. Esti játékok és hosszúra nyúló beszélgetések. Műhelyek a függőségekről Bartha Zsolttal, képi csábításról Furó Félixszel, párkapcsolatról Gede Csongorral és feleségével, Adéllal, imaginatív ima Szomor Abigéllel....
„Imádkozz úgy, mint a pipacs!”
Talán kevés prófécia van, mit az ember személyesen is megélhet. Mikor meglátható, miként ad erőt „a megfáradtnak, és az erőtlent miként teszi erőssé.” Újra megláthattam, hogyan értékelődik át sok minden a túra során.
40 nap alatt az ember és az emberré lett körül
A Kolozsvári FIKE 2021-es nagyböjti lelkigyakorlata az Emberek címet kapta. A gyakorlat összeállítója és vezetője, Dávid István bibliai személyek útjait fűzte egy-egy szállá, amik vakvezetőül szolgáltak nekünk – közel 50 vállalkozónak – a böjt során.
FIKE csendes hétvége Zsobokon
Húsvét előtti böjti időszakban járunk, és eldöntjük, hogy egy hétvégét az elcsendesedésre szánunk.
szívközelben
Gondolatok az adventi lelkigyakorlatról Egy olyan évben, amikor a testközelség átértékelődött, egy csoportnyi ember igazi szívközelben élhette meg az adventi időszakot. És itt nem csak arra gondolok, hogy fizikai határokat átívelve lehettünk együtt, hanem arra a fajta...
Engedelmesség, elköteleződés, lojalitás – avagy 4. FIKE szabadegyetem Zsobokon
Ők még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás közt: Akkor ki üdvözülhet? Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges. (Mk 10, 26-27) Isten édenbeli feltétlen bizalma irántunk...
FIKE zarándoklat bíbor naplementével, hűs forrásvízzel, szamócával, rókagombával és a hegyek imájával
Gondolkodtál már valaha azon, hogy miként imádkoznak a hegyek? Hogyan dicsérik teremtőjüket a sziklaszirtek, az erdő fenyői, a csobogó patakok, a mező virágai? Július 7-én hátra hagyva kincses városunk szmogját, szürkeségét, betondzsungelét, kis csapatunk úgy döntött,...
TÉLBE LÉPŐ HÉTVÉGE
November utolsó hétvégéje, advent első vasárnapja Doda Pilin. Mi így léptünk át a télbe. Együtt, egymással. Istennel. Gyakran…