FIKE zarándoklat, Kelemen-havasok

Talán kevés prófécia van, mit az ember személyesen is megélhet. Mikor meglátható, miként ad erőt „a megfáradtnak, és az erőtlent miként teszi erőssé.” Újra megláthattam, hogyan értékelődik át sok minden a túra során. Érdekes módon sok magasságot, új mélységeket ismer meg, mikor a Kelemen Havasok tetején nézhet maga elé az ember. Mikor kétezer-egy-száz méterről csodálni lehet az élénk táruló szinte már valóságos festői tájat. Innen sikerült meglátnunk a napot hamarabb, mint a sugarai minket. Kétezer-száz méteren, reggel hat órakor a plikkes kávé azzal tudott megnyugtatni, hogy mindig és minden körülmények között jut majd idő egy csésze kávéra.

Öt napunkba telt a Kelemen-havasokban 70 kilométert legyalogolni.

Öt nap tökéletesen elegendő volt megenni minden kaját a hátunkról.

Öt nap alatt még aggódni is elfelejtett az ember.

Az örömöm pedig, hogy elmesélhetem: öt nap alatt elegendő idő tudott eltelni, hogy új embereket barátoknak tudjak nevezni.

Öt nap alatt sikerült a Holnapnak is elérnie, hogy csak magáért aggódjon.

Öt nap pedig végre elég idő volt arra, hogy láthassam a „mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem is fonnak”. Hallgatva őket a túra alatt igyekeztem megjegyezni: Nem szabad aggódnom, és „ne kérdezgessem: Mit egyek? vagy: Mit igyak?” Hanem tanuljak meg imádkozni „úgy, mint a pipacs”, egészen a Nap felé fordulva. Végig menvén a Havasokon, új tájat és barátokat felfedezve azt értettem meg, lépésről lépésre, legyen az elvont vagy szó szerint: az erőfeszítés csak elszívja az energiáimat. Csupán lépnem kell előre, lépésről lépésre.

A Kelemen-havasok szépsége pedig, legyen bármilyen óriási egy csapat fiatalhoz képest, részletek nélkül elenyészik. A csúcsról bámulva a hegyeket megmászó erdőket: ők attól válnak varázslatossá, hogy az a hatalmas fenyő, ami az ösvény mellett nő az égig, azt fentről bámulva csupán az elénk táruló ámulat apró részlete.

Köszönet minden társamnak az izzadsággal megküzdött szépségért.