Bármennyire törekednék elfogulatlanul és objektíven beszámolni az idei FIKE szabadegyetemről, kudarcba fulladna minden erőfeszítésem, hiszen több szempontból is különleges volt számomra ez a néhány nap. Próbálom visszapörgetni az eseményeket, felidézni az impulzusokat, újra átélni az intenzív kölcsönhatásokat, és máris valamilyen földöntúli érzés járja át zsigereimet. Színek, illatok, formák, érzések zűrzavaros kavalkádja elevenedik meg lelki érzékszerveim előtt, lágy vonalakkal kirajzolva azt a bizonyos képet, az Élet-Tér-Képet, amelynek ezen a hétvégén mi határoztuk meg a hosszúsági és szélességi köreit, koordinátáit. Hiszen voltak pillanatok, amikor az egyenlítő melletti éghajlat forróságát éreztük bőrünkön egy-egy velőig hatoló téma boncolgatása során, máskor kellemesebb, mérsékelt égövben élveztük a nap sugarait és a szellő simogatását barátaink társaságában, de a sarki fagyos szél is belemart néha csupasz végtagjainkba, amikor kellemetlenebb emlékképek bújtak elő elménk rejtekéből.

A csütörtök estétől vasárnap délig tartó szabadegyetem mindnyájunkat kiszippantott a hétköznapok monotóniájából, abból a megszokott élettérből, amelyet néha szűknek, máskor fojtogatónak, vagy épp terhesnek érzünk. Cserében színfoltokkal mázolta ki belső szobáinkat, megteremtve azt a teret, amelyben teljes lényünkkel a helyünkön érezhettük magunkat. Az otthonosság érzését pedig fokozta a kis létszámú csapatunk, a helyszín, Ajton, ahova mindig szívesen vonulunk el a város zajától, na meg a közös nagy éneklések, amiért utólag is nagy köszönet jár zenészeinknek. A reggeli ködben úszó táj látványa, a kert karcsú fái, a nyárutó meleg napsugarai és az éjszakai sötétséget beragyogó csillagok végtelensége pedig tagadhatatlanul feltette az i-re a pontot.

A téma boncolgatása különös érzelmeket hozott felszínre, legyen szó a reggeli csendességről, a délelőtti eszmecseréről, az intenzív műhelymunkákról, vagy épp a tábortűz melletti beszélgetésekről. A témafeldolgozások nagyon szemléletesen épültek egymásra, hiszen mialatt Dávid Istvánnal képzeletben végigjártuk azokat a biblikus tereket (Paradicsom, hegy, barlang), amelyek párhuzamba vonhatóak életünk alakulásával, lelki fejlődésünkkel, addig Bors-Bulbuk Zsuzsanna a művészettörténész perspektívájába engedett betekintést, megmutatva, hogy a különböző korok emberei miként érzékelték, értelmezték és ábrázolták élettereiket. Végül pedig saját érzéseink is alakot ölthettek valamilyen művészi alkotásban.

Szomor Abigéllel kicsit mélyebbre ástunk, visszapörgetve életünk eseményeit: megosztottuk, hogy kitől kaptuk a nevünket, annak mi a jelentése, hogyan formálta személyiségünket, ezután pedig megrajzoltuk saját életünk térképét, kiemelve a legjelentősebb momentumokat, a mélységeket és magasságokat, amelyek elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy megérkezzünk önmagunkhoz. Vitus-Bulbuk Emese visszakalauzolt utunk kiindulópontjához, a szülői fészekhez, ahol életünk nagy részét éltük le jól meghatározott keretek között, szűk helyek falai közé szorítva, vagy épp tágas terek szabadságát élvezve. Miután papírra vetettük gyerekkori házunk alaprajzát mérnöki precizitással, berajzoltuk a különböző helyekhez, tárgyakhoz kötődő érzelmeink térképét, meghökkentő felismerésekkel szembesítve magunkat.

A közös együtt gondolkodás és az őszinte vallomások eredményeként pedig néhány képzeletbeli ecsetvonással sikerült megrajzolnunk életünk térképét, amelyet napról-napra törekszünk majd új, számunkra még ismeretlen útvonalakkal kiegészíteni. Ha kedvet kaptál az utazáshoz, üsd be a GPS-edbe a FIKE koordinátáit, és októbertől téged is várunk egy közös új kalandra.