Bogártelke, majális, bogrács, játék, FIKE, Isten, nyugalom, beszélgetés, nevetés. Látszólag egymástól teljesen különálló szavak, azonban az elmúlt hétvégének a kulcsszavai, ugyanis ebben az évben bogártelki Filemon ház adott otthont az idei FIKE majálisnak, amely során egy hétvégét tölthettünk játékkal, beszélgetéssel, nevetéssel, bográcsozással, és nem utolsó sorban egymással és Istennel a nyugalomról elmélkedve.

Kissé félve pakoltam össze és indultam el Bogártelkére, hogy a hétvégét egy szinte teljesen idegen csapattal egy idegen helyen töltsem, azonban éreztem, hogy jól döntöttem, amikor regisztráltam, és nem tévedtem. Péntek délután értünk ki Bogártelkére, ami, bár közel van Kolozsvárhoz, mégis csendes, természethez közeli annak minden szépségével és esetleges bosszúságával együtt. Amíg vártuk, hogy mindenki megérkezzen, voltak, akik röpiztek, mások beszélgettek és élvezték a fűben ülve a tavaszi napsütést folyamatosan drukkolva, hogy az időjárás-előrejelzés tévedjen, és megússzuk eső nélkül, ami végül sikerült. Mikor mindenki megérkezett, összegyűltünk az ebédlőbe áhitatra, ahol az ige fényében közösen elkezdtünk gondolkodni arról, hogy mi is a nyugalom, s az egész hétvége alatt az igén, az énekeken és az imádságon keresztül ezt kutattuk. Hisz bár azt hisszük, hogy az ember alapbeállítása a nyugalom és ezt rontjuk el, igazából a nyugtalanság az alap, amiben rátalálunk arra a módra, a helyre és a Kire, Aki adja és aki mellett megnyugodhatunk. Bár Isten hajlamos felkavarni az álló vizet, megmutatni, hogy ha el is nyomtuk, ott a nyugtalanságunk oka a felszín alatt, de emellett azt is mondja, hogy megnyugodhatunk, és nyugodjunk is meg, s nem csak mondja, segít is ebben. Letehetjük elé mindazt, ami nyomaszt, frusztrál, zavar és ott hagyhatjuk anélkül, hogy bármi mást tenni kellene vele. Csak letenni és megnyugodni.

Pénteken áhitat és vacsora után az asztalokat a különböző társasjátékok lepték el, az ebédlő pedig a beszélgetéstől és a nevetéstől vált hangossá. A szombat is eseménydús nap volt, az áhitat és reggeli után a csapat egy része elindult a Kék Lagúnához, míg mások a gyülekezeti háznál maradtak ebédet készíteni, s mint később kiderült, közben járni, hogy a túra közben, bár gyülekeztek a felhők, mégis elvonuljanak, és ne essen. A Lagúnához érve a bátrabbak úsztak egyet, mások a lábukat mártóztatták meg a hideg vízben, vagy biztonságos távolságból szemlélték a tó szépségét. Visszaérve elfogyasztottuk a finom gulyást, majd a délután hátralevő része beszélgetéssel, röpizéssel és métázással telt. Az áhitatot és vacsorát követően újra a társasjátékok kerültek elő, illetve mivel elég meleg volt, voltak, akik kint a csillagokat figyelve beszélgettek. Az este hosszúra nyúlt, mindenki feláldozott még egy kicsit az alvásidejéből, és igyekeztünk minél több időt együtt tölteni, sejtve, hogy vasárnap, ahogy visszaérünk Kolozsvárra, és folytatjuk a mindennapi életünket, talán kevésbé lesz időnk megállni és csak lenni. A vasárnapi nap főleg a készülődéssel, illetve az ebéd elkészítésével telt, de azért szakítottunk időt az áhitatra és még beszélgetésekre is. Sőt, ellátogattunk a bogártelki gyülekezet istentiszteletére is, és annyira jó volt megtapasztalni a gyülekezet nyitottságát, segítségét, hogy, bár váratlanul érkeztünk, szorítottak nekünk is helyet plusz padokkal és székekkel, hogy velük együtt részt vehessünk az istentiszteleten, majd az anyák napi ünnepségen is. Istentisztelet után pedig a tiszteletes úr megmutatta nekünk a gyülekezet templomát.

Amíg a leves megfőtt, még kiélveztük a természet és egymás közelségét, majd ebéd és takarítás után, élményekkel gazdagodva és hálatelt szívvel indultunk haza fele, számolgatva, hogy hány óra vagy nap múlva lesz a következő közös alkalom, amire el tudunk menni, újra találkozni és kifújni magunkat.